Irodalom

160 éve született 1854-ben Arthur Rimbaud, meghalt 1891-ben; 37 évet élt, s az irodalomnak belőle mindössze négyet áldozott, - csupán kamaszkora néhány viharos esztendejét.

„Jaj, templomok fölé nőtt szörnyü házak,
s a templomokban hol az Isten?
Miből kihalt az áhitat s alázat:
lelkem milyen szárnyékba menekítsem?”


 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 



Görömbei András
                    I.
    A kulturális embertan tudósai szerint az ember természettől fogva kultúrlény. Csupán biológiai lényként életképtelen volna, életképessé az teszi, hogy önmaga és a természet közé iktatja a kultúrát. A kultúra az ember fizikai létezésének is feltétele.  Ahhoz, hogy élni tudjon “a kultúra szimbolikus értelemvilágához kell idomulnia, amely szimbolikusan közvetíti és így lakhatóvá teszi számára a világot. Az embernek nincs más választása.”   A kultúra viszont nem képzelhető el közösség nélkül. Az egyén létének előfeltételeit a közösség biztosítja, “minden ember egy olyan kulturális közösségtől kapja tudása előzetes struktúráját, amelybe beleszületik, pontosabban, amelyben tudata kialakul”.

Az írók hol a tehetségükre büszkék hol a tehetségük hiányára. Szép dolog, ha valaki tud írni, ha elhihetően ábrázolja a valóságot, ha történeteket és merész fordulatokat tud kitalálni; nem csoda, ha elveszíti a fejét és túlbecsüli magát. De micsoda kiapadhatatlan forrása az önérzetnek, a fölénynek és gőgnek, ha valaki mindezt nem tudja; milyen hatásosan dicsekedhetik az ember azzal, hogy unalmas, ellentétben a szórakoztató és sekély írókkal, milyen önérzetesen ismerheti be, hogy laposan és nehézkesen ír, ellentétben az ügyes szemfényvesztőkkel, milyen előkelő helyet vívhat ki magának az irodalomban, ha megveti az irodalmat és az irodalmi hivatottság összes ismertetőjeleit, milyen jól meg tud élni a nem létező tehetségéből, ha egy irodalomtól mentes, sőt lehetőleg irodalomellenes cél szolgálatába állítja.

József Attila halálának tragikus körülményei és költészete végérvényesen összefonódott egymással, hasonlóan Petőfi halálához és életművéhez. Ma már nem lehet elválasztani a kettőt egymástól egyik esetben sem. Költészetük utóéletét áthatja tragikus sorsuk. Ahogy Petőfi megjövendölte halálát az Egy gondolat bánt engemet című versében, József Attila költeményeibe is többször bekúszik a tehervonat képe, s lám egy tehervonat zúzza halára Szárszón. „Tehervonatok tolatnak,/a méla csörömpölés/ könnyű bilincseket rak/ a néma tájra.” Halálát megelőző események és magáról a „balesetéről” szóló elbeszélések különös fényt vetnek verseire, egyetlen költeményét sem tudjuk már anélkül olvasni – írja Szerb Antal - , hogy ne keresnénk bennük a szomorú vég előjeleit. A költő halála mintegy hitelesíti minden életében átélt fájdalmát.

                                                                                      

 

 „Íme, hát megleltem hazámat

  a földet, ahol nevemet

  hibátlanul írják fölébem,

  ha eltemet, ki eltemet.„