Irodalom

A bulgakovi etika és „teológia” néhány vonása A Mester és Margaritában, különös tekintettel Kantra, Bergyajevre és Dantéra
Az előadás elhangzott: a Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Tanárképző Kara Orosz nyelvi és irodalom Tanszéke Mihail Bulgakov-konferenciáján 1991. március 13-án.

upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/c/c1/%D0...

 

Beszélgetés Kulin Ferenc irodalomtörténésszel a kétszáz éves drámáról

Katona József saját költségén adta ki a Bánk bánt 1820-ban. Kulin Ferenc irodalomtörténésszel, a téma kutatójával arról beszélgettünk, aktuális-e még ez a kétszáz éves irodalmi mű, hiszen hazai előképei és a vele egy időben keletkezett drámák már feledésbe merültek.

A Bánk bán régóta kötelező olvasmány, de ennek esztétikai, pedagógiai indokait egyre többet vitatják. Kortárs színházi értelmezései szélsőségesek: játsszák nemzeti drámaként, szerelmi tragédiaként és groteszk politikai thrillerként is.

Mielőtt a sűrűjébe vágnánk, nyugtassuk meg a kedves olvasót: egyre többen szállnak szembe a Bánk bán kötelező oktatásának pedagógiai indokait vitatókkal. Aki kételkedne ebben, vegye kezébe a Magyaróra című periodika 2019/ 1–4. számát, és olvassa végig a magyartanárokból, színháztörténészekből és drámapedagógusokból álló szerzőgárda kiváló írásait! Ami pedig a szélsőséges színházi értelmezéseket illeti, nem az a döntő kérdés, hogy a rendező milyen műfaji hatásmechanizmusokkal igyekszik elfogadhatóvá tenni a saját koncepcióját, hanem az, megkísérli-e felfedni a mű alapeszméjét. Megérteti-e, hogy – esetünkben – nem szerelmi, nem is nemzeti drámával, s különösen nem egy politikai thrillerként feldolgozható bűnügyi történettel, hanem egy modern tragédiával van dolga.

Egy sugallaté voltam…

A nyáron kórházba kerültem egy kisebb operációval. De huszonnégy óra hosszat nem volt szabad megmozdulnom, és öt óráig teljesen érzéketlenül feküdtem (deréktól lefelé) a gerincembe nyomott injekciótól. Ezután elkezdődött a fájdalom a vágások helyén. Négy fájdalomcsillapító nem segített: csak az ötödiktől könnyebbültem meg. Ugyanúgy elnyelt a semmi, mint három éve, amikor eltört a felsőkarom. Megint közel kerültem a halál sötétségéhez, akárcsak 1986-ban: akkor szédüléssel ápoltak a Kútvölgyiben. A meszesedéstől támadt oxigénhiány okozhatta, hogy agyam egyensúlyszerve nem működött, s én úgy éreztem: tengelyem körül forgok; elöntött a verejték, hányingerem volt, és azt hittem, kínlódásomnak sose lesz vége.

Tíz adag cavinton infúzióval segítettek rajtam, három nap alatt megszilárdult alattam a világ, a hátra lévő hét nap folyamán lefordítottam Schillernek a Görögország istenei című hosszú, mítoszértelmező költeményét. A mostani kiszolgáltatottság nem volt ilyen keserves, mégis – több mint egy tucat évvel idősebben – jobban megrázott a halál átélése. A magamra maradásé, melyet nem enyhíthetett feleségem, Ildikó és gyerekeim, Vera meg Szabolcs és a bátyám ismétlődő látogatása sem. Ott volt a fejemben annak fenyegető tudata is, hogy Veress Pál barátom nemrégen ment el közülünk.

Bár tudjuk, hogy véletlen, mégis utalunk rá, 1934 éppen fél évszázaddal előzte meg az orwelli 1984-et.. A hivatalos szovjet történetírás szerint ez volt a „nagy fordulat” utolsó éve. 1929 és 1933 között „a főbb mutatókat tekintve” sikerült négy év alatt teljesíteni az első ötéves tervet. Szétzúzták a „bal- és jobboldali elhajlókat”, száműzték Trockijt, aki 1929 elején hagyta el a Szovjetuniót, „leleplezték” a lenini gárda utolsó jelentős tagjait, Zinovjevet, Buharint, Kamenyevet. 1929 decemberében óriási pompával ünnepelték meg Sztálin 50. születésnapját. Vérrel-vassal megvalósították a kollektivizálást, sok millió áldozattal, a termelés súlyos visszaesése árán. Ismét bevezették a „passzportot” (személyi igazolvány), amit pedig a cári rendőrség szégyenletes intézményeként azonnal eltöröltek a forradalom után. A passzportot csak városlakók kaphatták meg, hogy a parasztok ne mozdulhassanak a helyükről.

1946
Augusztus 19.

… Gyulának cédulát írtam az asztalára, hogy mindent tudok, de most ne beszéljen róla. Nem voltam biztos benne, hogy bírom-e hallgatni nyugodtan, és annyi munka várt, nem akartam elmaradni benne. Aztán lassan megbeszéltünk mindent, Gyula azonnal nagy akciót indított, írt mindenfelé, Nemzeti Bizottságba, a pártokhoz, a polgármesterrel beszélt díszsírhely ügyében, szóval nagyon kézbe vette a dolgot. Persze rengeteg munkája közben rám is háramlott belőle, hiszen nem volt olyan egyszerű a polgármesteri beleegyezés. Még nem volt elég hosszú útja ott, míg eljutott az ügy az ügyosztályig. Rengeteg telefon, szaladgálás ide-oda, amit szerencsére a vállalati ügyészség bojtára intézett. Közben telefonok Győrbe, oda-vissza, az ottani MTI-kirendeltségvezetőhöz, aki intézkedett a zsidó és egyéb hatóságoknál, hogy hétfőn, azaz augusztus 12-én jövünk. Szombat délben még nem volt egész biztos, elintéződik-e a sírhely ügye. Ti. a fővárosi ügyosztály írásbeli igazolást kért arról, hogy Mik valóban megérdemli-e a sírhelyet.