Részletek

Írta: Szepes Erika

Kategória: Irodalom

A mai, magát posztmodernnek mondó teória egyik kedvelt fogalma a költő személytelensége. Ez némely jeles tudós szerint annyit jelent, hogy a szerzőnek nincsen köze az általa létrehozott műhöz, mert a mű önmagát hozza létre a nyelvből – más megfogalmazás szerint minden művet a nyelv hoz létre –, a létrejött műalkotásnak jelentése nincsen, hiszen nincsen szerzője, aki jelentést adott volna neki, a jelentést minden olvasó magának hozza létre az olvasási folyamat – a varázsszóként használt recepció – során.

Apostol Pál felvétele

A művek csak a nyelvvel és egymással vannak kapcsolatban – újabb varázsszó: intertextuálisak egymással –, s ha nem képviselik a személyiséget, nem személyesek, akkor még erősebb elvárás feléjük, hogy ne merjenek megszólalni egy közösség (nép, haza stb.) érdekében sem. Ennek a személytelen költőnek első magyar képviselőjét találják meg a Nagy Elmélet hirdetői Weöres Sándorban, aki valóban szeretett szerepekbe, maszkokba bújni, de csak azért, hogy személyiségének valamely aspektusát még jellegzetesebben artikulálhassa. Egész költészetének talán legszebb szerelmes verse A paprikajancsi szerenádja, mert a kis termetű, nőies hangú költő mélyen át tudta élni a nem-macsó férfi kínjait. De megírta a paprikajancsi ellenpárját is, a macsó férfit – őt vágyakozásból – a Grancorn lovag-ban, megkísérelte átélni a női lélekben és testben létezést a Psyché-ben, a még csak kamaszodó gyermek első erotikus élményeit a Fairy Spring-ben, és végül világban bujdosó, énjét kereső alteregóját az önéletrajzként megírt Bolond Istók-ban. Mindezekben a szerepversekben az élet különféle területein megélhető élményeket rögzítette, és minden „személytelennek” mondott arcképben fellelhetők a költők saját vonásai, az emberlét teljessége átélésének vágya. De nemcsak az emberlét teljességét akarta megélni, hanem az egész világ minden létezőjével együtt tudott érezni. Amiként azt a De profundis gyönyörű vallomásában írja:Kóbor macska szívja csibe vérét:

Bővebben: Weöres Sándor személyessége és a próteuszi lény

Részletek

Írta: Babits Mihály

Kategória: Irodalom

Micsoda tanulmány kellene gondolataimat csak megközelítően is legombolyítani e kemény kérdés körül! Mennyi mindennel függ ez össze! Engem ez a "válság" inkább szellemi, irodalmi oldaláról érdekel; nem is hiszem, hogy igazi okát a színháznak valami üzleti válságában vagy babonájában lehetne megtalálni.

Bővebben: A színpad válsága

Részletek

Írta: Orbán Ottó

Kategória: Irodalom

Az ilyen kritika – KRITIKA???!!! – olvastán a diplomát szerzett, hivatásos műbíráló elhúzza a száját:

– Hapacsolás – mondja mély megvetéssel, ha finom akar lenni. Ha nem akar finom lenni, nyíltan a szemünkbe vágja: – Esszé, ilyet a Tandori verebe is tud!

Bővebben: Egy kis irodalomtudomány

Részletek

Írta: Falusi Márton

Kategória: Irodalom

A nyitott mű esztétikája Nagy László lírájában

Amikor kiskamaszként költő mesterem Nagy László Rege a tűzről és jácintról című hosszú versére felhívta a figyelmemet, és azt elolvastam, azonnal – ma úgy mondanám – a mű értelem előtti, „szuggesztiós mezőjébe” kerültem anélkül, hogy akár a denotatív, akár a konnotatív értékeit igazán számba vehettem volna. E szuggesztiós mezőt akkor még nem kultúrfilozófiai vagy művelődéstörténeti ismeretek határolták, csupán életrajzi tények: mesterem poétikai alapállását, mindazt, amit nekem továbbadott, Utassy Józseftől sajátította el, aki – gyermeki fantáziámban némi transzcendens fuvallattal zizegtetve a kéziratpapírt – mintegy kapcsolatot teremtett Nagy László és közte.

Azóta egyetemi tankönyvek és kánoni tanulmányok sokaságát lapozgattam át, hogy tisztán lássam, nemzedéktársaim általában miért az ellentétes irányból közelítenek a legendás költőhöz. Pozíciómat is azért fedem föl mindjárt a legelején, mert teoretikusan fejlődőképes vagyok, így alaposan megtanultam a leckét: minden kijelentéssel odavész az ártatlanság. Előadásom – az időkorlát miatt – nem arra keres választ, hogy a mai kánon a Nagy László-i poétikát miért tartja folytathatatlan tradíciónak – megtették ezt már többen is előttem –, hanem cáfolja azokat az irodalomtudományi érveket, amelyek szerint Nagy László (és Juhász Ferenc) ötvenes években kezdődő költészettörténeti fordulatát Petri György (Magyarázatok M. számára, 1972), Oravecz Imre (Héj, 1972) és Tandori Dezső (Egy talált tárgy megtisztítása, 1973) poétikái felülírták. Természetesen vizsgálni fogom e mondat két, gyanús tartalmú kifejezését, a „fordulatot” és a „felülírást”. Hipotézisem második elemeként Umberto Eco „nyitott mű”-fogalmát mozgósítom annak demonstrálására, hogy a négy alkotó a bevett kategóriákkal nem játszható ki érvényesen egymás ellen.

Bővebben: A nyitott mű esztétikája Nagy László lírájában