Részletek

Írta: Edgar Allan Poe

Kategória: Irodalom

Charles Dickensnek egy jegyzete fekszik előttem, amelyben a Barnaby Rudge szerkezetéről írt régi vizsgálódásomra célozva, azt mondja: "Mellesleg, ki vette észre, hogy Godwin[228] az ő Caleb Williams-ét visszafelé írta? Először bebonyolította hősét a nehézségeknek abba a hálójába, mely a második kötetet kiteszi, s csak aztán keresett az első kötetnek valami indokolást és magyarázatot a történendőkhöz."

Nem tudom elképzelni, hogy pontosan ez lett volna Godwin eljárása, s csakugyan, amit ő maga vall, az nem egészen egyezik Dickens úr ötletével, de a Caleb Williams szerzője sokkal inkább művész volt, hogysem ne érezte volna legalább valamelyest hasonló módszer előnyeit. Semmi sem magától értetődőbb, mint az, hogy minden mesének vagy bonyodalomnak, mely ezt a nevet megérdemli, készen kidolgozva kell lenni egész a megoldásig, még mielőtt a toll egy betűt is leírt volna belőle. Csak ha a megoldást folyton szemünk előtt tartjuk, tudjuk megadni a bonyodalomnak a következetesség és oki kapcsolat nélkülözhetetlen benyomását azáltal, hogy minden epizódot, és főképp az összes részletek tónusát a kifejlet céljai szerint élezzük ki.

Bővebben: A MŰALKOTÁS FILOZÓFIÁJA

Részletek

Írta: Németh László

Kategória: Irodalom

A valódi alaptörvény: egy mű – társadalmilag két, elválaszthatatlan részből áll, abból, ami benne van, s abból, amit gondolnak róla. Ebből következik a másik: egy művet csak a nemzeti gondolkozás, egy nép erőfeszítése, kivételes esetben egy más nép és más népeké emelhet helyére. A magyar hanyatlásnak egyik legszembetűnőbb jele, hogy a nemzeti gondolkozás nem tudja többé a kezében levő művekből, ami bennük van, kifejteni. Ott van Ady, milyen garral láttak hozzá a fölmutatásához s időnként az elejtéséhez is! S hol tartunk ma? Ott, hogy a szegény beteg barátunk az egyetlen sírkerti gondozója. De ha a jóváhagyott s félig már fölemelt Ady így kicsúszott a nemlét tenyeréből, mennyivel valószínűtlenebb, hogy az enyémen elvégezhessék a feltáró, értékelő munkát, ami egy nagy mű helyére tétele. Hisz nem száz, nem ezer, sőt nem is tízezer polgártársunk van, aki elnyomását, megsemmisítését, okkal vagy oktalan, nemzeti kötelességének érzi. Hallottad: „Veszélyes polgári író” vagyok (– nekik!) – „akinek az öröksége itt mérgez közöttünk”. Mellém állni, foglalkozni velem szinte csak a gyanútlanság melléfogása, amely nem ismeri, nem hisz az anafilaxiás lázban, amelyet kivált. Míg a nemzet renyhe, ájult fele klasszikusait is kiejti emlékezetéből, ők ellenmérgekkel veszik körül, torkolják el a mérgezőt.

Részletek

Írta: Nemes Nagy Ágnes

Kategória: Irodalom

Szeretnék a nagy kérdéskörből – a magyar líra helyzete odakint – egyetlen részt választani. Azt, hogy miképpen látja a külföld a mai magyar költészetet. Beszéltünk már erről, hadd   beszéljünk róla újra. Módomban volt néhány – főleg francia – véleményt meghallgatni ez ügyben, nem illetéktelenekét. S nem árt az ilyesmire odafigyelni. Autóvezetők szokták  mesélni, hogy milyen hosszú ideig eltart, amíg egy autós megtanulja a kocsija szélességét. Amíg annyira eggyé válik az autójával, hogy pontosan tudja: mekkora helyen fordulhat  meg, mekkora közre van szüksége, hogy két másik között átférjen. Azt hiszem, hogy sokkal hosszabb ideig tart, amíg az ember megtanulja az országa szélességét. Márpedig a költészet közúti forgalmában sosem szűnhetünk meg viszonyítani magunkat.  Az udvariasságot most elhagyom. Mármint a külföldiek udvariasságát, amit a magyar költészet némely terméke iránt tanúsítanak. Mit kifogásolnak bennünk? Természetesen a kifogásokban eleve bennfoglaltatik a költői fordítás bizonyosfajta reménytelensége, különösen, ha kis nép verseit fordítják nagy nép nyelvére. Igyekszem azokat a kifogásokat csokorba kötni, amelyek a versnek leginkább fordítható rétegére vonatkoznak, arra, ami „átmegy” egyik nyelvből a másikba. Tehát nagyjából összefoglalva a dolgot, főleg azt szokták szemünkre vetni, hogy a mai magyar vers pedagógikus, szerkezetében avíttasan magyarázkodó és – ez a legkényesebb – képeiben tarka, túlzsúfolt. Az elsőkét kifogásra nem is reflektálok, sok okunk van rá, hogy igazat adjunk nekik. De a harmadik kifogás, a magyar vers képgazdagságát illető – amiről már az iskolában megtanultuk, hogy költészetünk büszkesége –, az húsba vág.

Bővebben: Magyar líra a világban

Részletek

Írta: Illyés Gyula

Kategória: Irodalom

Modern tanmesét lehetne írni valóban napjaink közéleti tünetéről; hogy a honpolgári lelkiismeretet épp azok a kiáltások és lármafák altatják el, amelyek fölrázták. Most már, hogy a vészharang szól, nyugodtan alhatunk, az illetékesek tudni fogják a dolguk. Vagyis a mi dolgunkat. Kormányzatok felelőseit alig csüggesztheti jobban, mint az a fajta közvélemény – az a bizalom irántuk –, hogy kezükben a panacea a legsúlyosabb bajra is, csak figyelmeztetni kell őket.
*
Ha más nem, hát ez a – jobb szó híján – közéleti lustaság indokolhatná, hogy épp már a derülés napszakában, a belső teherbírás idején csúsztassunk komor körvonalú képeket a látó szemek elé; rakjunk súlyokat a vállakra.

A mélységet – még népekre s nemzetekre váró mélypontokat is – kétféle tekintettel lehet szemrevételezni. Mi történik vajon azzal, amit ilyen csupa-szikla meredek mélyére ejt a sorsa? A tányér darabokra törik. De a labda visszaugrik. Attól függően, hogy milyen az anyaguk, a szerkezetük, a tömörségük, a kohéziójuk; az a belső vonzóerő, amely összetartja a testek molekuláit. S ugyanúgy minden emberi alakulás a részecskéit, amelyet mi társadalomnak nevezünk, közösségnek. De amelyet a régi prédikátorok szavával én szívesebben kösségnek hívnék. Hívnák életre is.

Bővebben: Illyés Gyula: Naplójegyzetek