Kritika

Bevallom, kissé félve nyúltam Oláh Tamás „Kezdetben vala” című kötetéhez. Ugyan mindannyian egy bölcső gyermekei vagyunk, mégis más-más csillagkép jelenik meg, vagy köszön el bennünk, de kétségek nélkül merem állítani, hogy e szabadversek olvasása közben bármerre is tévelyedtem, mindvégig törődve és szelíden fogta a kezem. Őszinte érzéseit ma a saját szavaimmal fogom megjeleníteni.

Újabb verseinek egyik lényegi ismérve: az epikus vonások megjelenése. A költő nem egy versében mások helyzetébe, szerepébe bújik. Nem önmagáról ír, hanem arról, amit megfigyel, lát. S távlatot tart önmagától. A szerzői én az epikai hősnek adja át a szót. Fokozzák a személyestől való eltávolodást az utalások, idézetek, bejátszások, parafrázisok, és a költői ént gyengítik verseiben az irónia távlatot teremtő eszközei is. Nem egyszer közbevetések szakítják meg versei áramát, új dimenziót adva az előtte és utána írt soroknak. Sokszor a beékeltek egymással is feleselnek, kommentálják a versgondolatot. A színművekben gyakori „félre-szerű” kiszólások is a személytelenítés szolgálatában állnak, amikor - mintegy kilépve a versből - közvetlenül az olvasóhoz fordulva szól valamiről a költő, áthelyezve nézőpontját valaki másra. Más bőrébe bújva sokkal jobban képes átadni az olvasónak a versüzenetet. Hasonlít ez a költői fogás Moreno által kidolgozott pszichodrámában alkalmazott eljáráshoz, amelyben a hős mögé állított játékos mondja ki azt, amit közvetlenül nem mer kimondani, vagy nem tud megfogalmazni a szereplő. Akár Salinger Zabhegyezőjében a költő is egyfajta „lényfelügyelő” kíván lenni, hasonlóan Tandori Dezsőhöz, aki egyik művében egyenesen „főfelügyelőnek” nevezte magát, hogy ott rejtőzhessen írásában, az irónia mögött is, a morális komolyság. Ilyen módon érvényesítve az esztétikai törvényt: a művészi megjelenítésnek az etikai tartalmat is meg kell jelenítenie.(Liszabon)

 

Nagyon szép kötet. Formájára is, a tartamára is. Az igényes megszerkesztettség a legnagyobb erénye: ez a kötetre és a versekre egyaránt vonatkozik. Bagdy Előszava minden tekintetben igaz. És helyesek a kötet hátoldalán a résztvevők: a költő és méltatója. Rend, fegyelem a külsőkön és a polcon egyaránt...…
Olvastatja magát a kötet. Elringatnak a rövidebb versek. A legnagyobb bravúr a szerelmes versek egyszerű nagyszerűsége a tiszta, szép érzések miatt.. Rólad szólt minden, itt a címadások is egyszerűek, találóak, a ciklus a folyamatot mutatja be., az emlékezést, a jövőt...

A leghosszabb és legbonyolultabb versek-érthetően -amelyek arra vonatkoznak : mit hagyott a világban lenyomatként a költő, mit tudott átérezni belőle..

Nem véletlen, hogy írásában Bagdy E és Oláh Tamás is (mikor a kötetről írnak) sokat idéznek .Nagyon sok szép sor található a kötetben. Azt a természetességet emelem ki, ahogy térben, (időtlen időket is beleértve) időben cikázik a költő a legtöbb versben. Gyönyörűek és egyéniek a metaforák, szép a szókincs, változatos a forma, jó a címadás. nagyon emelkedett és szép a versek befejezése.

Mindez rengeteg munkát rejt magában-Oláh Tamás egy régebbi elemzésében ír az alkotás folyamatáról, ezeket a lépcsőket ő mind végigjárja minden versénél-gondolom-de megéri: Jó is lett a kötet.

Az én kedves versem: Az egész közepén. Ez a legjobb kötet a tíz közül. Gratulálok.

 

 

Könyvismertető a Kezdetben vala című kötetemről

A sok húron játszó költő egyetlen esztendő verstermését adja közre új kötetében. Sok arcú, hiszen ír gondolatáramlatot rögzítő szabad verset, impresszionista „leíró” költeményt, epikus szál mentén kifeslő lírát, és nagyon gyakran kulturális élményekből táplálkozó, a választott témát rendre átértelmező, artisztikus verset.

Kezdetben vala az Íge, és az Íge vala az Istennél, és Isten vala az Íge” – így hangzik János evangéliumának első mondata. „Kezdetben vala/ a puszta tér és idő,/ aztán a teremtés-gondolatra/ az ős-robbanás erejével/ előáll a mind, szétárad/ az öntudatlan világ-anyag,/ s a végtelen rendjét betetőzve,/ az isten-porból, királyi fejjel/ előbújik az ember” – így Oláh Tamás legújabb kötetének indító szakasza. A bibliai felütés ellenére azonban nem a Szentírás parafrázisát, hanem a szerző saját sorsküzdelmei során benne kialakult lelki, szellemi és érzelmi vetület mintázatát találja az olvasó e verseskönyv darabjainak jól rajzolt ívében. E lapokon szavakba zárva életére visszatekint a költő, és nem kevesebbre vállalkozik, mint a világ metafizikai értelmezésére, a megfoghatatlan megragadására, valamint a léttel szemben támasztott saját elvárásainak és azok teljesedésének számbavételére.