Kritika

Költészetét kötetről kötetre építi és fejleszti, szinte már olyan alapossággal, a hétköznapiban is keresve a végsőkre a magyarázatokat, mintha valamiféle filozófiai művet kívánna megalkotni. Mégse lesz soha nehézkes, elvont, kioktató, és mindig elkerüli a lapos életbölcseletek közhelyeit.

Kedves Tamás!

Köszönettel megkaptam, örömmel és őszinte érdeklődéssel elolvastam válogatott kötetedet, amely összes versek címszóval is tekintélyes gyűjtemény lenne. A rokonszenves jelző kívánkozik olvasói visszajelzésem élére, amely nemcsak alkotójáról, hanem látásmódjáról, költői világáról is elmondható.

Különös sors. Valaki (jelesül Oláh Tamás) végigdolgozza egész életét, gyógypedagógus lesz, pszichológusi diplomát szerez, nevelőtanárként hátrányos helyzetű fiatalokkal foglalkozik, később a népszerű tudományos-ismeretterjesztő hetilap, az Élet és Tudomány munkatársa, idővel pedig főszerkesztője lesz, miközben társszerzőként neves pszichológusokkal szakkönyvekben szerepel, fiatalabb korában még filmforgatókönyvek írásával is kacérkodik, ám amikor e tevékeny évtizedek után végre eléri a pihenést és megnyugvást kínáló nyugdíjas kort, az emlékezés és a lassú felejtés bársonyidejét, közvetlen környezete számára is váratlanul, elementáris erővel versírásba kezd!

Mikor a kötetet kézbe véve címét elolvassuk rögvest sejthetjük azt, nem valamiféle rímekbe szedett versekkel fogunk találkozni, hanem merészen asszociáló, az álom királyi útját követő, a tudatalatti tartalmakat felhozó, képekben gazdag költői világba lépünk majd be. S valóban: a címadó vers sorai az emlékek, a képzeleti képek kavalkádját mutatva viszik az olvasót az álmok világába, közben saját álmainak különös emlékképeit, az álom-élmény felszabadító erejét is újra átélheti.

 

A kötetek szerzője,
a
felvételt Oláh Gyárfás készítette.

Három kötetnyi vers jutott el hozzám baráti közvetítéssel. Kissé szégyenkezve vallom be: olyan szerzőtől származnak, akinek művei eddig elkerülték figyelmemet. Pedig, ha gyér visszhanggal is, az utóbbi tíz évben hat verseskönyve jelent már meg a költőnek: Oláh Tamásnak. Minden jó vers, minden jó kötet „esemény”, mely olvasókat s méltatókat követel. A kritikus, a levelezését közönségszervező rangra emelő Kazinczy, a minőség megszállottjaként az első szakszerű verskritikákat közreadó Kölcsey és a meg nem vesztegethető Bajza József (talán az első „profi” a szakmában a színi kritikus Vörösmartyval együtt) sem tudta népszerűvé tenni hazánkban a kritikust, ezt az idült kötözködőt, aki mindent „jobban tud”, mint a szerző. Pedig jó esetben szemléz, ismertet, jellemez és értékel. Áldás mégis van e hálátlan foglalkozáson szerencsés esetben: a tehetség fölismerésének öröme s a mű esztétikai és etikai értéke. Megannyi pofon a divat szülte giccsnek.