Interjúk
- Részletek
- Írta: Baka Györgyi
- Szülőkategória: Egyéb
- Kategória: Interjúk
– Beszélj a családodról, a gyermekkorodról, arról, honnan jöttél!
Éppen egy hónapos voltam, amikor a német csapatok megszállták Magyarországot. Egy másik hatalom, minket „őrző” hadserege meg majdnem egész életemen át „vigyázta” mindennapjaimat. Megtudtam, hogy azon a Baross utcai klinikán születtem, ahol anyámat is világra segítették, és aztán a fiam, a lányom, sőt az unokáim is ott látták meg a napvilágot. Felmenőimről keveset tudok. Egészen másfelé mutat vissza apám családja, mint anyámé. Mindkét ág tele van titkokkal, számomra ismeretlen szereplőkkel.
Anyámat nagyanyám nem kívánt terhességből, titokban hordta ki. Talán ezért nem tudtam sokáig kideríteni anyai nagyapámról semmit. Ma már tudom, hogy kiváló ember volt. Két hónapos lehettem, amikor meghalt. Tudom, hol van eltemetve. Az ő felmenőiről is tudok már néhány adatot. Apai nagyapám polgári iskolai igazgató volt Monoron, irodalmat tanított. Sajnos nagyon halványak az emlékeim róla. Hároméves alig múltam, amikor elvesztettük, de egy kép él bennem: egy félhomályos szobában az én kiságyam szélén ül, és tündérekről, királyfikról mesél nekem. Zenei tehetségét saját és barátai gyönyörűségére élte csak ki. A korszak nagy cimbalomművésze, Rácz Aladár is elismerte zenetudását. Apai nagymamámról csak azt tudtam meg, hogy pár hónapos koromban bevittek hozzá a kórházba, így még láthatott engem, mielőtt meghalt.
Bővebben: Elérni az elérhetetlent (Beszélgetés Oláh Tamás költővel)
- Részletek
- Írta: Staar Gyula
- Szülőkategória: Egyéb
- Kategória: Interjúk
Simonyi Károlyné Somossy Zsuzsával Staar Gyula beszélget
Simonyi Károly az Iszonyú rendet vágtam címmel megjelent, életútját áttekintő beszélgetés végén mondta: „Mindig erőmet meghaladó feladatra vállalkoztam. Feleségem, aki erősen humán beállítottságú, mivel édemelte ki ezt? Amikor belenyugodott, hogy jó-jó, ezt a könyvet még megírja a férjem, de addig én keve-sebbet járok színházba, koncertekre... Egy életen, az egyetlen életen keresztül.” Munkám során számos neves természettudóssal ismerkedhettem meg, készítettem velük hosszabb életútinterjúkat. Megtapasztalhattam, hogy a nagy ember mögött legtöbbször ott áll egy segítő társ, aki leveszi vállairól a mindennapok terheit, utat nyit ezzel a koncentrált szellemi munkához, a sikerhez. Legtöbbször a feleség, aki a saját karrierjét áldozta fel a férjéért. Régóta tervezgetem, hogy a háttérben álló társat is bemutassam, az ő szemével is láttassam a közös életutat.
- Részletek
- Írta: Magyar Nemzet
- Szülőkategória: Egyéb
- Kategória: Interjúk
Szondi György József Attila-díjas költő, bolgarista, műfordító, a Napkút Kiadó vezetője, a Napút folyóirat főszerkesztője, irodalomtörténész nyolcvanéves lett. Volt egyetemi oktató és magyar kulturális intézetvezető Szófiában, ahol a bolgárok saját költőjüknek tartják. Gazdag életútjáról beszélgettünk születésnapja alkalmából.
– Az egyetemre vezető útja annak idején nem volt egyszerű. A szocializmusban családi háttere miatt nehézségei adódtak. Hogy emlékszik vissza a kezdetekre?
– Angol hadifogolytáborban születtem Ausztriában. Háromhetes koromban a tábor felszabadult, azonnal hazaindultunk. Onnan kezdve minden keservesen alakult. Édesapám ludovikás tiszt volt, osztályidegen lett. Nyugdíjazásáig a legkeményebb helyeken állt helyt fizikai munkásként. Egyenes gerinc, példás helytállás. 1963-ig magam is ikszes. Megtanultam tőle a küzdést.
Bővebben: Szondi György, a bolgarista Napút-vándor nyolcvanéves lett
- Részletek
- Írta: Laik Eszter
- Szülőkategória: Egyéb
- Kategória: Interjúk
– Az irodalomtól igen távol, sportolóként, majd testnevelő tanárként kezdte a pályáját. Hogyan került egy fiatal, értelmiségi lány erre a területre?
– Azért mentem a testnevelési főiskolára, mert nagyon untam a padban ülni és tanulni. Az egri angolkisasszonyoknál, ahol iskolába jártam, annyit kellett ülni, és olyan kevés lehetőség volt a mozgásra, hogy ha nekem tizenkilenc éves koromban az egyetemen újra be kellett volna ülni a padba, hát én szétrobbantam volna. Nem voltam tehetséges sportoló, de nagyon energikus lány voltam, imádtam a mozgást, és boldogan mentem a TF-re. Ma is életem legszebb négy éveként gondolok rá vissza. Remek társaság jött össze, de nagyon meg kellett küzdenem a bentmaradásért. Nekem előképzettségem nem volt, oda viszont már nagyon komoly sportolók, válogatottak jártak. Százhúszan kezdtük, és hatvanan maradtunk a főiskola végére. Aki nem hozta a szintet atlétikában, a különféle úszásnemekben, bármiben, az kibukott. Ez nem volt szokatlan tragédia, minden második ember így járt. Én foggal-körömmel harcoltam, hogy bent maradhassak. Az volt a szerencsém, hogy az akkori trend szerint a főiskolának jó tanárokat kellett képezni, és nem versenyistállóként működni – én pedig az elméleti tárgyakban jól boldogultam, másnak ez kevésbé ment.
- Részletek
- Írta: Tornai Xénia
- Szülőkategória: Egyéb
- Kategória: Interjúk
Tornai Xénia 1968-ban született Budapesten. Költő, író, az ELTE-n szerzett magyar–angol szakos középiskolai tanári diplomát. 2020-ban, a Covid-járvány idején kezdett el írni. Eddig két verseskötete jelent meg: A Mindenség húrjai (2022, Rím Könyvkiadó), Ideát (2024, Cédrus Művészeti Alapítvány). Rendszeresen publikál a Napút, az Agria és a Magyar Múzsa irodalmi folyóiratokban.
- Részletek
- Írta: Staar Gyula
- Szülőkategória: Egyéb
- Kategória: Interjúk
Professzor úr, a mostani hangulatodat, visszavonultságodat tükrözik ezek a vers-sorok, de fiatalon ugye Te is meg akartad váltani a világot?
- Igen, én is. E verssorok azonban már húszéves koromban belém ivódtak. Életem legtevékenyebb korszakában is mindig ott élt tudatom mélyén a nosztalgia a „vita contemplativa”, a szemlélődő élet iránt. A felnőtt élet kapujában, tizennyolc évesen sokan indulunk a világ megváltásának szándékával. Küz-dünk, verekszünk, tanulunk, tudással vértezzük fel magunkat, majd jó ideig szégyelljük letenni a magunkra vállalt terhet. Ahogyan fogynak éveink, úgy világosodik meg előttünk, hogy a dolgok összefüggésrendszere mennyire bonyolult. Rájövünk, a cselekvéshez nem tudásra van szükség.
– Hanem mire?
– Hitre. Elsősorban hitre. Tántoríthatatlan hitre, hogy amit teszünk, az jó. A tudás kétkedést szül. Magamról szólva, nekem soha nem volt akkora hitem, hogy elfogadjam, érdemes embereket feláldozni valamilyen magasztos eszméért. Akkor már inkább Voltaire-rel mondom: műveljük a kis kertecskéinket, s a bennünket körülvevő mikroklímában jó lelkiismerettel tegyük azt, amihez értünk, amire képességeink feljogosítanak.
1. oldal / 3
- Ön itt van:
-
Home
- Interjúk