Így voltam katona

Gyakran megkérdezték tőlem: voltál katona? Elég bizonytalanul szólt mindig a válaszom: igenis meg nem is. Annak idején a legfontosabb motiváció, ami minket arra késztetett, hogy jelentkezzünk valamelyik főiskolára az volt, hogy szerettük volna elkerülni a katonai szolgálatot. Akkoriban két évet kellett kihúzni a mundérban. Sőt azok a pechesek, akiket a határőrséghez soroztak be három évet kellett szolgálniuk. Amikor felvettek a főiskolára az öröm, amit átéltem nem kis mértékben annak szólt, hogy konstatálhattam megkönnyebbülve, nem kell a besorozástól, legalább egy ideig tartanom.

Kilógtam a sorból

Engem nem vonzott, hogy autóm legyen, utasként éltem az életem, meg gyalog. Mégis beláttam a kereskedelmi vállalkozásomhoz kell egy autó. Egy ismerős szólt, hogy tud Németországban olyan használt autó kereskedőt, akinek a telephelyén kímélt állapotú Mercedesek állnak. Rábeszélt, hogy menjünk ki és nézzük meg. Lehet találok egy jó állapotban levőt, ábrándoztam, hát elindultunk.

SZÁMADÁS

 1

Most már elég, ne szépítgesd, te gyáva,
nem szégyen ez, vallj - úgyis vége van -
boldog akartál lenni és hiába,
hát légy mi vagy: végkép boldogtalan.

Egy régi fénykép...

Egy régi fénykép akad a kezembe. A vízben két fiatal férfi áll, válluk, fejük látszik csak ki a vízből. Mind a két alak szájában pipa van, arcukat gyér, pár napos szakáll fedi. A háttérben egy hajó vesztegel, vitorlái leeresztve pihennek. A víz sima, hullámok nem borzolják. Az egyik fej az enyém, a másik a barátomé, Endréé. A régi képet nézve megfiatalodok. Mindenki őriz egy rakás fényképet, tele olyan pillanatokkal, arcokkal, amelyekről már nem tudjuk hol készültek, kiket ábrázolnak, amelyekhez már nem köt emlék, vonzódás.