„…értelmetlen minden óra,
minden perc, amely megíratlan
múlik el.”
(J. A. jegyzeteiből)

átszínezhető volna csak,
átfesthető,
mint táblaképeken
a tér, a fény, a láz,
le nem törölhető
most már sosem az a
túlzottan is korai lángolás,

Hajnal kergeti, sötét dajkálja,
gurul az égen a tűzgolyó.

Miért nem gondolsz
az utolsó lépésekre,
a napra, mikor nevedet
a némaság szalagjára hímezik,
mikor visszamaradt tested már csak
bomló anyag, semmi más,
s kitakart lelked az ítéletre vár.

Mennyi város tapsolt,
hány győztes nyitány szólt neked,
s hány balkörmű támadt rád,
míg huzatos vonatod nagyot sípolt,
s buzgó erőd utána szállt.

A vers titokzatos születésének megvannak a szubjektív, a költő alkatából, neveltetéséből, műveltségéből, ízléséből, személyes élményeiből eredő elemei éppen úgy, mint a tudatos alkotásból, a versírás szabályainak ismeretéből, betartásából fakadó mozzanatai. Sokféle befolyás hatása alatt alkot, melyek életének eseményeiből, környezetének ingereiből, a klasszikus és a kortárs művekből feléje áradnak. De bármi is legyen a vers témája az olvasóban különleges hatást, borzongást, gyönyörködést kell kiváltania. A művészet szabad, a költő mégis gátak közt alkot.