Szociológia


Még mindig élnek olyan illúziók, hogy a Lenin által elképzelt kommunista berendezkedés Sztálin miatt torzult el. Mindaz, amit a bolsevik forradalmárok kezdeményeztek, tulajdonképpen a "személyi kultusznak" esett áldozatául. Annak ellenére így van, hogy egyre több levéltári forráshoz lehet már hozzájutni, és több tucat olyan, dokumentumokkal alátámasztott könyv és tanulmány jelent meg, amely egyértelműen cáfolja a Lenin köré felépített mítoszt.  Lenin tetteit, írásait vizsgálva teljesen más kép tárul elénk. A "gonosz zsenije", ahogy Heller Ágnes jellemezte őt, semmitől sem riadt vissza. Apró papírfecniken küldözgette utasításait kivégzésekről, túszejtésekről, rablásokról. A társadalommal mint tárggyal kísérletezett, az emberélet és a szabadság iránt cinikus közömbösséggel viseltetett. Lenin fogalmazta meg elsőként a totális állam szükségességét és rendelte el az első koncentrációs tábor felállítását.  Leninnek is megszervezték a személyi kultuszát. 50. születésnapi ünnepsége talán még Sztálinnak is megfelelt volna. Egyáltalán nem élt olyan puritán módon.

A világ tele van erőszakossággal. Az utcán, a családban, a hivatalban, a közéletben, mindenütt szenvedünk az erőszakos emberektől. Erőszakosak vagyunk a szerelemben, a gyermeknevelésben, a munkában, a politikában. Igaz nem mindenki agresszív és nem egyformán. Mert nemcsak a fizikai erőszak minősül agressziónak, hanem minden olyan szándékos cselekedet, amelynek az az indítéka, hogy valakinek bajt, kellemetlenséget, vagy fájdalmat okozzunk. Az agresszivitás olyan viselkedési forma, amelyet bizonyos helyzetekben a megoldás egyetlen lehetséges módjának tart az erőszakos ember. Egyfajta stratégia.

A legtöbb szörnyűséget az ember ember ellen, a jobb világ megteremtése közben követte el. Az erkölcsi tökéletesség önmagunk iránt lehet követelmény, de veszélyes, ha másokat akarunk harcias meggyőződésből jobbá tenni. A megszállott, küldetéstudattal megfertőzött ember csak a fényes végcélt látja maga előtt és mindenkit, aki útjában áll könnyen ellenségnek hisz. A megingók hamar árulóknak kiáltatnak ki és kevesebb kíméletet érdemelnek, mint az eredeti ellenfelek. A terror számukra legtöbbször nem egyéb, mint a gyors, szigorú és engesztelhetetlen “igazság˝ érvényre juttatása. Vezérei az eszme iránti odaadásra, a feltétlen engedelmességre és ha kell, az önfeláldozásra biztatják fanatizált híveiket. A hatalom megszerzése érdekében minden eszköz megengedett, az áldozatok – még ha emberéleteket követelnek is – elfogadhatók. De amint hatalomra kerülnek – tagadva mindent ami volt, állítva mindent, ami lesz - már csak uralkodni akarnak. Miközben azt hirdetik, hogy a társadalmi vagy isteni igazságosságot akarják megteremteni, csak a maguk hasznát nézik. Így lesz lassan a jobbító szándékból pusztítás, az egyenlőségből a kiváltságosak jóléte és a többség nyomora.

„Ha többé nem tisztelik az igazságot, vagy akár csak kicsit is csökken a becse, minden dolog kétségessé lesz.” (Szt. Ágoston: A boldog életről, a szabad akaratról)
"...mint tányéron a kés sikolt a hazugság" (Ilyés Gyula: A hirlapíró)
Az emberen, az ellene elkövetett támadás két formája üt talán a legnagyobb sebet: az erőszak és a hazugság. Az erőszak elsősorban a testre, a hazugság, mint a csalás egyik formája inkább a lélekre mér csapást. Mind a kettő arra kényszerítheti az embert, hogy akarata ellenére tegyen meg valamit. A hatalommal való visszaélésre a hazugság  – mint majd látni fogjuk – talán veszélyesebb eszköz, mint a nyílt erőszak. A hazugsággal ugyanis az ember meggyőződéseit is befolyásolni tudják. A meggyőződésben rejlő kényszerítő erő miatt az ember sokkal sebezhetőbbé válik.