Kritika
- Részletek
- Írta: Bárány László
- Kategória: Kritika
Kedves Tamás!
Az Örökbe ékelődve kötet versei -- bizonyára más olvasóiddal együtt -- elégikus hangulatba, helyesebben lélekállapotba hoztak. Témájuk olykor indokolt komorsága mégis mindvégig megnyugtatóan komollyá szelidül, imponálóan elegáns hangvételük felemelő olvasmánnyá teszi őket. Hogy e nem csekély teljesítmény a poézisnek vagy a lélektannak köszönhető-e nagyobbrészt, azt kár firtatni, Nálad kéz a kézben járnak. Az olyan fesztávok izgalmas átívelése, mint például "vénülő gyermektestem" a költői erő tanúbizonyságai. Nem szeretnék a magas esztétika területén kontárkodni, ezért nem akarom fölfejteni, csak rögzíteni azt a hatást, amellyel e sorod nyűgözött le: "elevenen kövesedem". Oda rögzült emlékezetemben, ahová József Attila szavai: "Tehervonatok tolatnak". Ez a csoda! Nagyszerű verssorrá avatni látszatra nem igazán poétikus benyomást. Könnyű a tavaszi természetről zengedezni, de az nem igazi erőpróba. A tiéd az.
Pályatársi és baráti gratulációval:
Laci
- Részletek
- Írta: Baán Tibor
- Kategória: Kritika
Kedves Tamás !
Ezúton is köszönöm nagyszerű könyved.
Megrendítően személyes számvetés.
A nagy titkok közelébe érve
(életünk a tét) mintha áramkörök
kapcsolódnának össze,
hogy a NAGY kérdésre
(hiszel-e hittel) kimondjuk
az IGENT.
Jókívánságaimat küldöm:
Tibor
- Részletek
- Írta: BAÁN TIBOR
- Kategória: Kritika
Oláh Tamás költő univerzuma aligha érthető meg hatalmas műveltsége nélkül. Habár épp ez a tulajdonság az utóbbi évek költészetében nem tartozik a legfontosabb erények közé, mégis, a XXI.. század embere aligha mondhat le a szellemi összefüggések mélyebb ismeretéről. A költő (és polihisztor) legújabb verskötete a Kezdetben vala nem kevesebbre vállalkozik, mint az emberi minőség meghatározására. A fókuszban a teremtés, vagyis a Kezdet elbeszélése áll: „ az isten-porból / királyi fejjel / előbújik az ember „ A meghatározás oda kanyarodik, hogy „tenni tör, / a szép-új világ / miatta hamvad el”.
- Részletek
- Írta: Csontos Márta
- Kategória: Kritika
GONDOLATOK BAKA GYÖRGYI ÉS OLÁH TAMÁS KÖZÖS KÖTETÉRŐL
Semmi sem mozdul,
de a képzelet
ajtót nyit a múltra,
s ismét eleven lesz az,
ami volt…
(Oláh Tamás, Az én utcám)
a kép növekszik, közelebb jön,
átfordul emlékezetem, félig létben,
és félig nem-létben homálylik,
elmerül, a rajtam átsugárzót keresi
(Baka Györgyi, Egy régi kép)
Nem ez az első alkalom, hogy költő-páros verses beszélgetőkönyvéről írok, így Baka Györgyi és Oláh Tamás közös kötetének is megvan a maga története. A két szerző egy folyóirat bemutatón ismerkedett meg egymás írásaival, s a megdöbbentően sok közös téma és élethelyzet inspirálta őket közös kötetük életre hívására. Ennek eredményeként vehettük kézbe Keresztbe kötve Ikerjelek című, a Cédrus Művészeti Alapítvány jóvoltából megjelent versgyűjteményt, mely egyfajta lírai önéletrajznak is tekinthető.
Tisztaság, természetesség, életigenlés, természet és ember együtt lélegzése, szent és profán elválaszthatatlan kapcsolata jellemzi mindkettőjük költészetét. A kötetben található valamennyi ’párversben’ a költők önmagukon keresztül láttatják a világot, minden lírai vallomásban érezzük, hogy a vers hitelessége a hiteles élet következménye.
A lírai szubjektum emlékezetéből előhívott képek mindkettőjük poétikai diszkurzusában megerősítik bennünk, hogy nem a rím vagy a ritmus döntő, hanem az üzenet érvényessége, s abszolút meghatározó, hogy az élményfolyamatokban milyen energiák játszottak szerepet íráskor, vagyis melyek azok a motivációk, melyek létrehozták a költői beszédet.
- Részletek
- Írta: LAJTOS NÓRA
- Kategória: Kritika
GONDOLATOK BAKA GYÖRGYI ÉS OLÁH TAMÁS VERSEIRŐL
„Aki írja a verset, és aki befogadja, egymással kapcsolatba kerül, akár évszázadokon vagy évezredeken átívelve is.” Ez a mondat egy kettős könyvbemutató alkalmával hangzott el, közülük is a Baka Györgyi és Oláh Tamás Keresztbe kötve. Ikerjelek című közös versgyűjtemény bemutatása közben.
„Nincs élet kereszt nélkül.”
(Sziénai Szent Katalin)
„A kereszt nem szó, hanem jelentés.”
(Halmai Tamás)
Oláh Tamás ezen szavait hallgatva még jobban megérthetjük azt a bensőséges, nagyon is humánus viszonyt, ami alkotó és olvasó között létrejön. Talán több is ez egyfajta viszonynál: közösséget is alkotnak egymással, s ebben a „viszonyrendszerben”, vagy közösségi szolgálatban benne foglaltatik az, ahogyan s amilyen alázattal fordul oda az olvasó a vershez, illetve az is, amilyen olvasóhoz „hanyatló árnyékként” írja nem csak magának a költő a költeményét.
2. oldal / 8