Kritika
- Részletek
- Írta: Csontos Márta
- Kategória: Kritika
GONDOLATOK BAKA GYÖRGYI ÉS OLÁH TAMÁS KÖZÖS KÖTETÉRŐL
Semmi sem mozdul,
de a képzelet
ajtót nyit a múltra,
s ismét eleven lesz az,
ami volt…
(Oláh Tamás, Az én utcám)
a kép növekszik, közelebb jön,
átfordul emlékezetem, félig létben,
és félig nem-létben homálylik,
elmerül, a rajtam átsugárzót keresi
(Baka Györgyi, Egy régi kép)
Nem ez az első alkalom, hogy költő-páros verses beszélgetőkönyvéről írok, így Baka Györgyi és Oláh Tamás közös kötetének is megvan a maga története. A két szerző egy folyóirat bemutatón ismerkedett meg egymás írásaival, s a megdöbbentően sok közös téma és élethelyzet inspirálta őket közös kötetük életre hívására. Ennek eredményeként vehettük kézbe Keresztbe kötve Ikerjelek című, a Cédrus Művészeti Alapítvány jóvoltából megjelent versgyűjteményt, mely egyfajta lírai önéletrajznak is tekinthető.
Tisztaság, természetesség, életigenlés, természet és ember együtt lélegzése, szent és profán elválaszthatatlan kapcsolata jellemzi mindkettőjük költészetét. A kötetben található valamennyi ’párversben’ a költők önmagukon keresztül láttatják a világot, minden lírai vallomásban érezzük, hogy a vers hitelessége a hiteles élet következménye.
A lírai szubjektum emlékezetéből előhívott képek mindkettőjük poétikai diszkurzusában megerősítik bennünk, hogy nem a rím vagy a ritmus döntő, hanem az üzenet érvényessége, s abszolút meghatározó, hogy az élményfolyamatokban milyen energiák játszottak szerepet íráskor, vagyis melyek azok a motivációk, melyek létrehozták a költői beszédet.
- Részletek
- Írta: LAJTOS NÓRA
- Kategória: Kritika
GONDOLATOK BAKA GYÖRGYI ÉS OLÁH TAMÁS VERSEIRŐL
„Aki írja a verset, és aki befogadja, egymással kapcsolatba kerül, akár évszázadokon vagy évezredeken átívelve is.” Ez a mondat egy kettős könyvbemutató alkalmával hangzott el, közülük is a Baka Györgyi és Oláh Tamás Keresztbe kötve. Ikerjelek című közös versgyűjtemény bemutatása közben.
„Nincs élet kereszt nélkül.”
(Sziénai Szent Katalin)
„A kereszt nem szó, hanem jelentés.”
(Halmai Tamás)
Oláh Tamás ezen szavait hallgatva még jobban megérthetjük azt a bensőséges, nagyon is humánus viszonyt, ami alkotó és olvasó között létrejön. Talán több is ez egyfajta viszonynál: közösséget is alkotnak egymással, s ebben a „viszonyrendszerben”, vagy közösségi szolgálatban benne foglaltatik az, ahogyan s amilyen alázattal fordul oda az olvasó a vershez, illetve az is, amilyen olvasóhoz „hanyatló árnyékként” írja nem csak magának a költő a költeményét. 
- Részletek
- Írta: Tornai Xénia
- Kategória: Kritika
Kedves Tamás!
Nagyon köszönöm két húsvéti versedet. A Golgota valódi mestermű: szinte összeroppantott engem is. Különös feszültséget kölcsönöz a műnek a szokatlan nézőpont: egyes szám második személyben láttatod Jézus szenvedéseit, miközben a saját élmény megelevenítő erejével fáj minden légvétel, a test minden moccanása. Én feszülök fel Krisztussal a keresztre, hiszen tudom: ami vele megesett, a közös szenvedéstörténet része. Versed nemcsak alapos korismeretről, hanem mély empátiáról, pontos anatómiai és lélektani tudásról árulkodik. Minden nagypéntek visszatérő alapműve lehetne: évről évre elolvasandó „penzum”, hogy felfogjuk végre Jézus kereszthalálának emberi áldozat-jellegét is. Szívből gratulálok. Zseniális.
Pihentető napokat kívánok a sivatagi porvihar ellenére is!
Szeretettel:
Xénia
- Részletek
- Írta: Fűzi Klement
- Kategória: Kritika
Bevallom, kissé félve nyúltam Oláh Tamás „Kezdetben vala” című kötetéhez. Ugyan mindannyian egy bölcső gyermekei vagyunk, mégis más-más csillagkép jelenik meg, vagy köszön el bennünk, de kétségek nélkül merem állítani, hogy e szabadversek olvasása közben bármerre is tévelyedtem, mindvégig törődve és szelíden fogta a kezem. Őszinte érzéseit ma a saját szavaimmal fogom megjeleníteni.
- Részletek
- Írta: Liszabon
- Kategória: Kritika
Újabb verseinek egyik lényegi ismérve: az epikus vonások megjelenése. A költő nem egy versében mások helyzetébe, szerepébe bújik. Nem önmagáról ír, hanem arról, amit megfigyel, lát. S távlatot tart önmagától. A szerzői én az epikai hősnek adja át a szót. Fokozzák a személyestől való eltávolodást az utalások, idézetek, bejátszások, parafrázisok, és a költői ént gyengítik verseiben az irónia távlatot teremtő eszközei is. Nem egyszer közbevetések szakítják meg versei áramát, új dimenziót adva az előtte és utána írt soroknak. Sokszor a beékeltek egymással is feleselnek, kommentálják a versgondolatot. A színművekben gyakori „félre-szerű” kiszólások is a személytelenítés szolgálatában állnak, amikor - mintegy kilépve a versből - közvetlenül az olvasóhoz fordulva szól valamiről a költő, áthelyezve nézőpontját valaki másra. Más bőrébe bújva sokkal jobban képes átadni az olvasónak a versüzenetet. Hasonlít ez a költői fogás Moreno által kidolgozott pszichodrámában alkalmazott eljáráshoz, amelyben a hős mögé állított játékos mondja ki azt, amit közvetlenül nem mer kimondani, vagy nem tud megfogalmazni a szereplő. Akár Salinger Zabhegyezőjében a költő is egyfajta „lényfelügyelő” kíván lenni, hasonlóan Tandori Dezsőhöz, aki egyik művében egyenesen „főfelügyelőnek” nevezte magát, hogy ott rejtőzhessen írásában, az irónia mögött is, a morális komolyság. Ilyen módon érvényesítve az esztétikai törvényt: a művészi megjelenítésnek az etikai tartalmat is meg kell jelenítenie.(Liszabon)
6. oldal / 11
- Ön itt van:
-
Home
- Kritika