Kritika

Beszélgetés Oláh Tamás költővel

Voltál szerkesztő, írtál  forgatókönyveket, cikkeket, ismeretterjesztő könyveket, most meg kizárólag verseket írsz? Miért?

Válaszom röviden és egyszerűen: mert kevés már az időm. Most a versírás nekem a legizgalmasabb dolog a világon. Benne sűríthetem össze legjobban gondolataimat és érzéseimet, vele fejezhetem ki a legteljesebben a lüktetés, a változás élményét, a múlékonyság és az örök csend ellentétét, a másokhoz való tartozás örömének és a magány  teljességének egyidejűségét. Ha az öröklétet, az isteni határtalant, a piciny fű és a galaxis hangjait akarod egyszerre kifejezni, akkor verset kell írnod.

Néhány gondolat a Tekintetek kötet kapcsán

Az a küzdelem, amely az új évezredbe való átmenetben, ezekben a folyvást bomló, de új lehetőségeket is teremtő évtizedekben, a társadalmi, szellemi és irodalmi életben egyaránt megmutatkozott, a költészetnek nem igazán kedvezett. Nem tette lehetővé a versírás korábban elfogadott szabályainak átmentését a kortárs költészetbe, és nem igazán segítette a réginek az újjal való szintézisét megvalósító eredeti alkotások világra jöttét.

Oláh Tamás „Tekintetek” című, nemrég megjelent verses kötetéből hallhattunk néhány művet Takács Bence Kazinczy-díjas előadóművész magával ragadó erejű tolmácsolásában november 28-án este a Józsefvárosi Galériában.

Köszönöm, hogy elküldte Tekintetek című újabb verseskönyvét, erre szeretnék reflektálni. Visszatekintve az Utolsó szavak korábbi kötetére, úgy érzem, a régieknél sokkal meggyőzőbbek a mostani versek. Fenntartva továbbra is, hogy tévedhetek, megerősített abban a két évvel ezelőtti benyomásomban, hogy azok a versek jórészt egy időszerű trauma hatására keletkeztek, s a bizonyára jogos indulatai túlságosan közvetlenül fejeződtek ki.