Irodalom

Kétféle avantgárd van, egy valódi és egy hamis. A valódi odáig száll le a pszichében, ahol a dadogás lakik, amelynek az elszótagolásához az ún. új eszközök, ilyen-olyan nem hagyományos módok kellenek. A másik: csakugyan dadog, fecseg, lotyog, írja, ami eszébe jut, maga a felszínesség, amely újdonság formájában adja el magát, blöff, hülyeség.

Baudelaire költészete maga a klasszikus világosság; az irodalomtörténészeknek és tanulmányíróknak könnyű volt a Les Fleurs du Mal végleges meghatározása. Mikor a verseskönyv harmadik magyar kiadása alkalmából ismét igyekszünk ezt a költészetet egy nagy definícióba rögzíteni, célunk az, hogy Baudelaire-en keresztül, akit a Nyugat nemzedékének három nagy költője tett végérvényesen magyar verseskönyvvé, ennek a nemzedéknek költői ízlését, alapelveit, stílusát egy „ave atque vale” formájában (Swinburne is ezekkel a szavakkal fordult a francia költőhöz) összefoglaljuk – hiszen Baudelaire a Magyar Modernségnek is bibliája lett –, e „virágokban” egyszerre érezzük mindazt, ami a magyar irodalom „újszerűségét” is alkotta, érezzük még ma is az újonnan felfedezett területek fölötti örömet, a merészséget, kalandot, vállalkozást, kacér anarchikumot – és ugyanakkor azt is, hogy ez már valahogy a múlté, befejezett, kész dolog, megfagyott csoda, lezárt minta, amely nélkül azonban nem lett volna magyar irodalmi modernség.

Az ilyen kritika – KRITIKA???!!! – olvastán a diplomát szerzett, hivatásos műbíráló elhúzza a száját:

– Hapacsolás – mondja mély megvetéssel, ha finom akar lenni. Ha nem akar finom lenni, nyíltan a szemünkbe vágja: – Esszé, ilyet a Tandori verebe is tud!

A mai, magát posztmodernnek mondó teória egyik kedvelt fogalma a költő személytelensége. Ez némely jeles tudós szerint annyit jelent, hogy a szerzőnek nincsen köze az általa létrehozott műhöz, mert a mű önmagát hozza létre a nyelvből – más megfogalmazás szerint minden művet a nyelv hoz létre –, a létrejött műalkotásnak jelentése nincsen, hiszen nincsen szerzője, aki jelentést adott volna neki, a jelentést minden olvasó magának hozza létre az olvasási folyamat – a varázsszóként használt recepció – során.


Apostol Pál felvétele

Micsoda tanulmány kellene gondolataimat csak megközelítően is legombolyítani e kemény kérdés körül! Mennyi mindennel függ ez össze! Engem ez a "válság" inkább szellemi, irodalmi oldaláról érdekel; nem is hiszem, hogy igazi okát a színháznak valami üzleti válságában vagy babonájában lehetne megtalálni.