Irodalom
- Részletek
- Írta: Gyarmati Fanni
- Kategória: Irodalom
1946
Augusztus 19.
… Gyulának cédulát írtam az asztalára, hogy mindent tudok, de most ne beszéljen róla. Nem voltam biztos benne, hogy bírom-e hallgatni nyugodtan, és annyi munka várt, nem akartam elmaradni benne. Aztán lassan megbeszéltünk mindent, Gyula azonnal nagy akciót indított, írt mindenfelé, Nemzeti Bizottságba, a pártokhoz, a polgármesterrel beszélt díszsírhely ügyében, szóval nagyon kézbe vette a dolgot. Persze rengeteg munkája közben rám is háramlott belőle, hiszen nem volt olyan egyszerű a polgármesteri beleegyezés. Még nem volt elég hosszú útja ott, míg eljutott az ügy az ügyosztályig. Rengeteg telefon, szaladgálás ide-oda, amit szerencsére a vállalati ügyészség bojtára intézett. Közben telefonok Győrbe, oda-vissza, az ottani MTI-kirendeltségvezetőhöz, aki intézkedett a zsidó és egyéb hatóságoknál, hogy hétfőn, azaz augusztus 12-én jövünk. Szombat délben még nem volt egész biztos, elintéződik-e a sírhely ügye. Ti. a fővárosi ügyosztály írásbeli igazolást kért arról, hogy Mik valóban megérdemli-e a sírhelyet.
- Részletek
- Írta: Kelevéz Ágnes
- Kategória: Irodalom
(Babits presztízsváltozásai a Baumgarten Alapítvány kurátoraként)
„Ez az alapítvány bizonnyal mindig sok kritikának lesz kitéve: mert a bírálónak mindig jogában áll csupán egy szempontból kritizálni, de az alapítványnak nem áll jogában csupán egy szempont szerint választani” – jósolja meg Babits a kuratórium jövőjét 1929 januárjában, az első díjkiosztás alkalmával.1 A jóslat valóra vált, ettől kezdve a napi- és hetilapok, az irodalmi fórumok kétségtelenül egyik legtöbbet vitatott eseményévé lett a Baumgarten-díjak kiosztása.
- Részletek
- Írta: Nemes Nagy Ágnes
- Kategória: Irodalom
Gyakran kell hümmögnöm a mai (irodalmi) világban (is). Öröm és kétely rág egyszerre, vagy olyan gyors váltakozással, hogy csak kapkodom a fejem. Amikor először olvastam egy irodalmi orgánum ön-beharangozó cikkében, hogy a Nyugat hagyományát kívánja folytatni, mélységes boldogság fogott el. Nohát! Hogy ezt megértem! – rikkantottam magamban, mint mostanság annyiszor. Amikor azonban harmadszor olvastam egy harmadik irodalmi (?) orgánum reklámjában a Nyugatot mint eszményképet, valahogy elbágyadtam. Mi ez? Itt mindenki, de mindenki, felül- és aluljárókban, a Nyugatot folytatja? Nem kéne egy kicsit jobban vigyázni fogalmak és eszményképek szédületes inflációjára? Mi több: hamisodására?
Vagy ott van egy régi-új jelszó, amely ugyancsak túl gyakran kápráztatja az irodalmi élet szemét, az tudniillik, hogy: „csak a mű számít”. Talán érdemes róla néhány szót váltani. Elég régen és elég sajátos körülmények között volt már alkalmam e jelszón meghökkenni; a hatvanas években ugyanis egy akkori állami főkritikus közölte velem fehér asztal mellett, hogy igenis, beszélhetek, amit akarok, csakis a mű számít. Még felelni sem lehetett rá. Az emberben egyszerűen benne szakadt a lélegzet.
- Részletek
- Írta: MÓROCZ ZSOLT
- Kategória: Irodalom
Most, hogy újraolvasom Nagy Gáspár leveleit, óhatatlanul visszagondolok megismerkedésünkre – és meglepődve állapítom meg: képtelen vagyok felidézni első találkozásunkat. A Hitel díjátadóján nem volt ott, amikor – talán húsz éve – egy pályázat eredményhirdetésén először találkoztam a lap akkori szerkesztőivel. Későbbi alkalmakat azonban megőrzött emlékezetem: könyvbemutatót az Írószövetségben; költői estet a Fészekben; a Deák téri metró mozgólépcsőjét, ahonnan átkiabáltunk egymásnak; a költészet napját a szombathelyi Martineumban; Novákfalvát a Szent Vid alatt; a Váci utca puccos kirakatait, ahol megörülve egymásnak megálltunk pár percre, amiből pár óra lett; író–olvasó találkozót a Berzsenyi könyvtárban és így tovább.
Végül a nagybeteg költő hangja ér el hozzám máig, amiben a végső elhagyatottság a végső bizalom különös, leírhatatlan tragikumával, nevezzük így: a transzcendens optimizmussal vált eggyé. Tudtam: bizakodik ugyan, de menthetetlen beteg. Keserű humorral próbálkoztam: miféle magyar életfa ez – kérdeztem tőle –, amit ha ráznak, a java hullik, a férgese meg fennmarad? Miután letettem a telefont, egy XVII. századi körmendi prédikátor sora jutott eszembe róla, aki azt írta: sír bennem a lélek. Gáspár ekkor, 2006–ban, már azoknak a bizonyos földi pöröknek és égi reményeknek a keresztútján állt. Egymaga, ahogy mindenki maga lesz majd, miként az Úrjézus is egyedül maradt végül, megkérdve: én Istenem, miért hagytál el engem?
- Részletek
- Írta: Zászlós Levente
- Kategória: Irodalom
A Gilgames-eposz mélyrétegeiről
Történelmi előzmények
1872 novemberében George Smith angol asszirológus a British Museum archeológiái anyagában a Bibliából ismerős szövegrészletre bukkant: „Niszir hegyén megállt a hajó, Niszir hegye megállította a hajót, nem hagyta mozdulni… A hetedik nap érkeztével elengedtem egy galambot. A galamb elrepült, de nem akadt száraz helyre, nem volt, hát visszatért…” A töredékek alapján megállapította, hogy egy addig ismeretlen verses epikai művet fedezett fel, amelynek egy Gilgames nevű hérosz a főalakja.
Felfedezését már a következő hónap elején bejelentette a nyilvánosság előtt, valamint azon feltételezését, hogy Assur-ban-apli (ismertebb nevén: Asszurbanipal) király ninivei palotájának helyén megtalálhatóak lesznek a hiányzó részek. A Daily Telegraph című újság anyagi támogatásával George Smith irányítása alatt expedíció indult Kujunkdzsikba, ahol az eposz további részleteire találtak. Bár a feltárt anyag a későbbi időkben sem lett teljes, ennek következtében nem kanonizálható, a hézagok a szövegösszefüggésekből, valamint más változatokból kiegészíthetőek. A szaktudomány megállapítása szerint verssorai kötetlen szótagszámúak és időmértékesek, de lazább formában, mint a görögöké.
4. oldal / 10
- Ön itt van:
-
Home
- Irodalom