Jegyzet

Polgár vagyok, citoyen. Nem érzem jól magam olyan világban, ahol valakit meggyaláznak, megjelőlnek, kijelőlnek.  Sem olyanban, ahol rátermettség helyett az egykori megalázottak, megjelöltek, kijelöltek sértetsége diktál. Gergely Ágnes Közép-Európa ígéret volt (Balassi Kiadó, 1994, 159. oldal)

1956. november 4.

Magyarok!

Nagy Imre miniszterelnök a hajnali szovjet tárgyaláskor a szovjet követségre ment a tárgyalások folytatására, és onnan visszatérni nem tudott. A reggel összehívott minisztertanácson a Parlament épületében tartózkodó Tildy Zoltánon kívül már csak B. Szabó István és Bibó István államminiszter tudott megjelenni. Mikor a Parlamentet a szovjet csapatok körülfogták, Tildy államminiszter a vérontás elkerülése végett megállapodást kötött velük, mely szerint ők megszállják az épületet, a benne levő polgári személyek pedig szabadon távozhatnak. Ő, a megállapodáshoz tartva magát, eltávozott. Az Országgyűlés épületében egyedül alulírott Bibó István államminiszter maradtam, mint az egyedül törvényes magyar kormány egyetlen képviselője.

Ebben a helyzetben a következőket nyilatkozom:

 Antonio Lucio Vivaldi (született 1678 március 4-én Velencében, meghalt Bécsben 1741 július 28-án). Apja, Giovanni Battista Vivaldi, a velencei Szent Márk székesegyház hegedűse volt, valószínűleg ő tanította a fiát hegedülni. Vivaldit a szülei papnak szánták, egyházi tanulmányait 1688-ban kezdte meg. 1703-ban szentelték fel, de papi hivatását nem sokáig gyakorolta, saját elmondása szerint egészségi állapota nem tette lehetővé, hogy rendszeresen misézzen. Első operájának bemutatójára 1713-ban, Vicenzában került sor nagy sikerrel, a következő években már Velencében vitték színre dalműveit. Hamarosan a velencei Sant'Angelo színház impresszáriója lett, operáit néhány év elteltével már Firenze, Róma, Mantova és Milánó színházai rendeltek tőle.

Néhány kép a forradalmi napokból.

Egy körúti ház.  És ugyanaz a körúti ház ma. 

Sírok a Rákóczi téren

Sírok a Rákóczi téren

Győzelemnek hitték
Győzelemnek hitték

 

Arad, 1849. október 5-én.
Imádott szegény Feleségem!

Nem tudom, imádott Paulám! Miként írjak neked, hogy a csapás ne legyen túlerős szegény szívedre; – és csal óhajom, hogy szerencsétlen sorsomat, még mielőtt ezen sorokat megkapnád, megtudjad már oly résztvevő ajkakról, melyek azt minden lehető kímélettel megmondanák.