A terrort a francia jakobinus forradalom emelte először törvényes állami eszközzé, a “nemzet˝ és a „forradalom˝ védelmében a “lázadókkal˝ és az ˝árulókkal˝ szemben. Aki bírál áruló, aki nem támogatja tüntetően a köztársaságot, gyanús. A vérpad az egységet biztosítja, az állam harmóniáját: eltávolítja a selejtet.

A forradalmár azt kiáltja: egy kevés fejet levágunk, hogy a többséget megmentsük. A tömeggyilkosok a nép okulására padokat ácsoltatnak a nézőknek, jobbra a férfiaknak, balra a nőknek, az emberszeretet tetszetős példájaként az új eszme ellenségeinek lemészárlását mutatva. Samson a párizsi bakó arra volt büszke, hogy a segédeinek nem kellett több idő a kivégzéshez, mint "fejenként egy perc". D. Greer, a korszak neves kutatója 35-40 000-re becsüli az áldozatokat, beleszámítva az ítélet nélküli kivégzéseket is. A Forradalmi Törvényszék 16 594 halálos ítéletet hozott. Az esetek 78%-ban lázadás vagy árulás, az ítéletek 19%-ában az ártalmasnak tartott nézetek, hitek és csak 1%-ban a gazdasági bűntett volt a vérpadra küldés indoka. S ami meglepő, a halálraítéltek 84%-a a harmadik rend tagja volt, csak 9,5%-uk volt nemesember és 6,5%-uk került ki a papság soraiból.

Az egyéni terrorizmus kezdetének története nem egyéb, mint egy maroknyi értelmiségi harca a zsarnokság ellen, a néma tömeg szeme láttára. Az emberi élet eszményi formája az, amelyben az ember megszabadul, minden kényszerítő hatalomtól. Senkinek sincsen joga, hogy az egyén akaratát törvényekkel megkösse, korlátozza. Az emberi nem sorsának javulása addig nem képzelhető el, amíg egymáshoz való viszonyuk kényszeren alapul. A fennálló korlátokat le kell dönteni, de nem azért, hogy újakat építsenek helyükbe, hanem hogy mindenki szabadon és függetlenül élhessen egymás mellett. A nihilisták még visszautasítanak minden cselekvést, amit nem az egoizmus diktál, szidalmazzák a cári oroszországi állapotokat, de semmit sem tesznek ellene. Mindent tagadnak, ami nem az én kiteljesedése, az észen és az érdeken kívül nem hisznek semmiben. “A régi megsemmisítése nemzi a jövőt.˝ - írja a nihilista Herzen.

Az anarchista Bakunyin szerint viszont az állam a legfőbb bűnöző. “A mi missziónk a rombolás, nem az építés.˝  Új, törvény nélküli, tehát szabad világot álmodik. De milyen lesz ez az új világ? Szabad lehet-e valóban? A jövő baljósnak tűnik. Amikor a Nemzetközi Munkásszövetség alapszabályát fogalmazza, a cselekvés idejére az egyént gondos előrelátással, a központi bizottságnak rendeli alá. Olyan hatalmat kínálva neki, amelyet nem korlátoz semmi. Nyecsajev még tovább megy, szerinte a vezéreknek az alárendeltek irányítására joguk van erőszakot is alkalmazni. A robbantások, a gyilkosságok célja nem az eszme terjesztése, hanem a rémisztés, amely végül rákényszeríti a hatalom birtokosait, hogy saját jó szántjukból változtassanak a létező viszonyokon. Csak az olyan egyéni terrorista cselekedet fogadható el és lehet méltó az emberhez, amely után az elkövető maga is bűnhődik, öngyilkos lesz vagy ha elfogják, kivégzik. A terrorista tett elkövetője szerinte, olyan cselekvésében független, szuverén ember, aki hajlandó tettéiért minden következményt, tehát a halált is vállalni. Ez a magatartás teremtette meg az egyéni merénylőnek a máig élő és ható mítoszát. Amikor a zsarnokság elleni küzdelem lesz az egyetlen cél, a merénylő számára nincs többé jogi vagy erkölcsi tilalom, csak feladatok vannak a nemesnek hitt cél megvalósítására. Az egyéni terrorizmus a mozgalom alapelve lesz. Merényletek és megtorlások láncolata indul el, az egyik válasz a másikra. Merényletet kísérelnek meg a német császár, a spanyol és az olasz király, az orosz cár ellen. Érdemes kiemelni ezek sorából a magyar Libényi János esetét, aki merényletet kísérelt meg Ferenc József császár ellen. Katonai szabósegédként dolgozott Aradon, tanúja volt a 13 honvéd tábornok kivégzésének. Ekkor határozta el, hogy megöli a császárt. 1850-ben Pestre, egy évre rá Bécsbe utazott, hogy a császár ellen kitervelt merényletet végere tudja hajtani. Tettében az is közrejátszhatott, hogy Ferenc József 1853-ban megrontotta a húgát. Még ebben az éveben február 18-án, amikor a császár szokásos sétáján a Kärtnertor bástyasétányon időzött, és kihajolt a bástya mellvédjén, hogy az alant gyakorlatozó katonákat megfigyelje, Libényi előugrott és késével hátulról megpróbálta nyakon szúrni a császárt.

A császár szárnysegédje O'Donnel Miksa őrnagy, és egy Ettenreich József nevű bécsi mészáros közbelépése miatt cselekedete azonban sikertelen maradt. Ferenc József életét nem csak az említett két személy gyors közbelépésnek köszönhette, Libényi tőre ugyanis a zubbony kemény gallérját találta el és megcsúszott, ezért a gyűlölt zsarnok életét nem tudta kioltani. Ferenc József ágynak dőlt ugyan, és egy ideig attól kellett tartani, hogy elveszíti a szeme világát, de hamarosan felépült. Libényit haditörvényszék elé állították és kötél általi halálra ítélték; az ítéletet még 1853 februárjában végre is hajtották, a merénylő halála előtt Kossuth Lajost éltette. A néphagyomány szerint a csákvári illetőségű merénylő miatt nem épült meg a monarchia idején a vasút Csákvárig. Ferenc József a várfalat, ahol a támadás érte, még 1853-ban földig romboltatta. A császár ellen egyébként még hat merényletet próbáltak ezután elkövetni, sikertelenül. Libényi János esete mutatja, hogy a terrorisztikus cselekmény elkövetésében mindig többféle motívum keveredik, csak ezek nem mindig feltárhatók. Az ő tettében a szabadságharc bukása miatti elkeseredés, a húgát ért becstelen tett, és a kor zavaros anarchista eszméinek a hatása egyaránt kimutatható. 1898-ban több, mint ezer merényletet követnek el Európában. Ebben az évben gyilkolják meg az Osztrák-Magyar Monarchia császárnéját, a magyarok által kedvelt Erzsébetet. Amerikában is ebben a időben ötszáznál több merénylet történt. 1901-ben gyilkolják meg Mac Kinleyt, az Egyesült Államok elnökét. S a felsorolást még hosszan folyathatnánk…

A forradalmi terroristák olyan valamiért áldozzák fel az életüket, “amiről azon kívül, hogy meg kell halni érte, nem tudni semmit.˝ - írja Albert Camus A lázadó ember című meghatározó művében. Egy elvont eszmét emelnek az emberi élet fölébe. Minél nagyobb a hitük a megvalósításában, annál kevesebbet ér az emberi élet. Elfogadják, hogy életükkel fizessenek az életért.

Az 1917-es orosz forradalomban a bolsevikok, akik a cárizmus utáni hatalmi harcból győztesen kerültek ki, mivel a népesség kilenctizedét osztályellenségnek tekintették, hatalmukat nem építhették másra csak a szüntelenül alkalmazott terrorra. A szovjet hatalomra jellemző államterrorizmus végig kísérte egész létezését. A terror nemcsak kivégzéseket, lágereket jelentett. Első lépése a törvények megszüntetése volt. Az állampolgárokat 1922-ig szakképzettség nélküli – csupán írniuk, olvasniuk kellett tudni - bírák vezette forradalmi törvényszékek elé állították, olyan bűnökért, amik sehol sem voltak megfogalmazva. A Csekát, a fő terrorszervezetet a bolsevikok már 1917 decemberében létrehozták. Lenin írásai a kezdetektől tele vannak buzdításokkal, hogy ne csak büntetésül, hanem megelőzés gyanánt is lőjenek főbe embereket.

 Zinovjev a Párt egyik vezetője, később ő is a terror áldozata lett, mondta a következőket: “Szovjet-Oroszország százmilliós népességéből kilencvenmilliót magunkkal kell vinnünk. Ami a többieket illeti, számukra nincs mit mondanunk. Meg kell semmisíteni őket.˝ Jól ismert a bolsevik propagandának az a tétele, hogy az egyén tévedhet, de a Párt soha. A Párt legitimitását nem a nép adja a választás segítségével, hanem a történelmi szükségszerűség felismerése, amelyet saját praxisa állandóan gazdagít: ebből vezetődik le monopolhelyzetének tautologikus igazolása. A munkásosztály a nép felszabadítója, Kommunista Párt a munkásosztály vezetőereje, Lenin pedig a párt vezetője. Az egyén cselekvését a Párt által közvetített szempontokhoz igazítja. A bolsevik terror, a bűn így lesz erénnyé, mert segítségével teremthetők meg a hőn áhított kommunista társadalomnak az előfeltételei, és általa érhető el az emberiség igazi történelmi célja a kizsákmányolásmentes társadalom. Ez a hit viszi az egyént egyre mélyebbre, mert ha egy kisebb jelentőségű dologban feláldozta már lelkiismeretét - írja K. Popper - igazolni akarja önfeláldozását a cél alapvető nemességéről való meggyőződésével, amely aztán több mint elegendő, hogy bármely kis morális vagy intellektuális megalkuvást ellensúlyozzon. Így fogadja el végül fenntartás nélkül az "irgalmat nem ismerő osztályharc" tételét, amelyből fakad, hogy nem szabad "félúton" megállni. és a burzsoáziát mint osztályt kell megsemmisíteni, és tulajdonát elrabolni. Az új, tulajdon szentségét eltörlő rendről elég egy rövid idézet: „...Ma új formában hirdetik az "enyém tied övé" régi törvényeit. A Tied: az enyém, - az Övé: a mienk! Ennyiből áll az új népvezérek tanítása és ebből épül fel hirtelen hatalmuk. A tömegek sok ezer év óta soha se tanultak meg ennél könnyebben semmit és semmiért se lettek könnyebben a mestereik rabszolgái.” (Tormay Cécile: Bujdosó könyv - feljegyzések 1918-1919-ből).

Kun Béla és társai a bolsevikok jó tanítványai voltak, s mint kisebbség szintén a terrort használták fel hatalmuk megerősítésére. A kommunisták ugyanis Magyarországon elenyésző kisebbségben voltak, ezt maga Kun Béla is elismerte a központi munkástanácsban tartott beszédében. ˝Mint kis csoport, a munkásmozgalom többsége ellenére kezdtük el a diktatúráért a harcot.˝ A forradalmi törvényszékek sem járták el másképpen. Mindegyikben volt egy úgynevezett politikai megbízott, s az ítéletek meghozatalában mindig az ő szava döntött. Akik ellen a forradalmi kormányzótanács halálbüntetést akart hozni, azoknak ügyében utasították erre a politikai megbízottat. A proletárdiktatúra védelmére terrorcsapatokat hoztak létre. A leghírhedtebb a „Cserny-féle” Lenin-fiuk és a „Szamuely-féle” különítményesek voltak. Mindent elkövettek, hogy Kun Béla kijelentésének, mely szerint: "A burzsoá osztályt minden erővel meg kell semmisíteni." megfeleljenek. Váry Albert szerint ilyen módon 590 embert végeztek ki.

Különös érzés ma nézni az akkori eseményeket, hogy már ismerjük hová vezettek. A terror persze mindig terrort szül, ha a politikai, hatalmi változás gyorsan bekövetkezik. Így volt ez Magyarországon is. A „fehérterror” a kommunista bűntettek (vörösterror) helyszíneit járta végig, és azok valódi vagy vélt elkövetőit, felelőseit vonta felelősségre, sokszor igen erőszakos, kegyetlen módszerekkel. A mozgalomnak a higgadtabb történészi értékelések szerint nagyságrendileg ugyanannyi áldozata volt mint a megelőző vörösterrornak. (Teljes körű és megbízható lista az áldozatokról természetesen egyik esetben sem maradt fenn. "A két terrorhullám” értékelése mindmáig erős ideológiai töltetű, - időnként aktuálpolitikaivá váló, - történészi viták tárgya."- olvasható erről a Wikipédia szócikkében.)