Receptek

Az iráni konyha, bár számos sajátos, eredeti vonással rendelkezik, mégis sok mindenben nagyon hasonlít más közel-keleti országok konyhájához. A Közel-Kelet népei történelmük során szorosan érintkeztek egymással, s hasonló módon gazdálkodtak. Közösek a művelődési és a gazdasági hagyományaik, s nem kevéssé földrajzi és éghajlati adottságaik is. A perzsa konyha az ország fejlett mezőgazdaságából adódóan már a legrégibb időkben ismeretes volt. Irán az ókorban élénk kereskedelmet folytatott a görögökkel és a rómaiakkal: karavánok szállítottak oda különféle fűszereket, diót, cukrot. Görög és római történetírók beszámolóiból kitűnik, hogy a hajdani perzsák ínyencek voltak. A perzsa udvar pompás lakomái messze földön híresek voltak. A görögök átvettek tőlük étkezési szokásokat, például ők is perzsa módra, kereveten fekve étkeztek. Sztrabón, az ókor legnagyobb földrajztudósa Geographika című művében a következőket írja: "A perzsák pazarul étkeznek, egész állatokat, sokat és sokfélét tálalnak fel. A terítők, a poharak és egyebek kiállítása pompás, úgyhogy minden aranytól és ezüsttől ragyog. Borozás közben tanácskoznak a legfontosabb dolgokról, és szigorúbb határozatokat hoznak, mint józan állapotban".

Törökországot - amelynek területe nyolcszorosa, lakossága négy és félszerese Magyarországénak - nem kell bemutatnunk olvasóinknak. Éghajlatáról azonban érdemes megemlítenünk, hogy területenként mennyire eltérő. Keleti részét magas hegyek borítják, fennsíkjaikon búzát aratnak nyaranta; délkeleten az év nagy részében perzselő hőség uralkodik; délnyugaton a Toros-hegység több ezer méteres csúcsai nyáron is hósipkát viselnek, tövükben nagy banán- és narancsligetek virulnak. Az Égei-tenger körzetére a mediterrán éghajlat a jellemző; a Márvány-tenger vidékén enyhe a tél, és kellemes a nyár. A Fekete-tenger partja már a szubtrópusi övezetbe nyúlik bele; Közép-Anatólia ellenben a szárazföldi éghajlat birodalma. Ilyen roppant változatos éghajlati viszonyok között természetes, hogy a növényzet is nagyon gazdag, ennek pedig egyenes következménye a török konyha változatossága: tájegységenként különböző ételféleségek, főzési szokások ismeretesek. Ezek közül mutatunk be néhányat.



Aki már járt Grúziában, a Fekete-tenger menti köztársaságában, annak minden bizonnyal része volt a messze földön híres grúz vendéglátásban. Megízlelhette különleges fűszerezésű, többnyire dióval készült ételeit, finom sajtjait, a sajtos lepény (hacsapuri) különböző fajtáit, illatos lepénykenyerét (a lavast vagy a sotit), márkás konyakjait, zamatos borait, üdítő ásványvizeit (a Borzsomit vagy a Narzanit). De lássuk csak, milyen "megpróbáltatások" várnak egy háromfogásos étkezéshez szokott magyar vendégre, ha egy grúz meginvitálja otthonába. Mindenekelőtt készüljön fel arra, hogy több órát kell eltöltenie az ételekkel roskadásig megrakott, terített asztalnál. Minden sajtot, előételt és sültet végig kell kóstolnia, visszautasítani semmit sem illik, ezzel megsértené a vendéglátókat. Legjobb, ha a meghívás napjára jól kiéheztetjük magunkat, annál is inkább, mivel az ínycsiklandozó finomságoknak igen nehéz ellenállni. De még így is ügyelnünk kell arra, hogy egy-egy fogásból ne együnk sokat, az asztalon felhalmozott ételeket ugyanis egyre újabbak követik, amelyeket a szorgos háziasszony és a család többi hölgytagja folyamatosan készítenek a konyhán.

 

A biblia elbeszélése szerint Ábrahám tejjel-vajjal, lepénnyel és gyenge borjúhússal látta vendégül az isteni küldötteket. A pásztortársadalomban élő nép- letelepedése után – lassanként sz étrendjét is az új viszonyokhoz igazította. A későbbi korok zsidósága már nem ilyen gyorsan és idilli egyszerűséggel készítette egyre változatosabbá és ízletesebbé váló lakomáját. Számos vallási előíráshoz kellett igazodniuk. Már a Biblia is tiltja bizonyos állatok (disznó, nyúl, ló. teve) húsának az evését, akárcsak az elhullott vagy széttépett állatokét. Ugyancsak a Mózesi törvények írják elő a vér fogyasztásának a tilalmát is. Étkezésre csak egészséges és az előírásoknak megfelelően levágott állat gondosan vértelenített húsát szabad szabad felhasználni. Az előírás szerint a húst fél óráig vízben, fél óráig sóban kell áztatni, majd háromszor leöblíteni, hogy minden vérrög kioldódjon belőle. „ne főzd a gödölyét az anyja tejében” - szól a parancs, így különítve el a tejes ételeket, a zsírosaktól. Más szóval nem szabad együtt főzni vagy akár egyszerre fogyasztani a tejtermékekkel!