Receptek



Az arab konyha története az arab világnak a története: ételeik a múlt győzelmeinek és vereségeinek emlékét őrzik. A pásztor- és kereskedő-életmódot folytató régi arabok mindössze néhány egyszerű ételt főztek: sűrű, zöldséges húslevesbe morzsolt kenyeret (szeridet), datolyából, vajból és tejből kevert hajszot. Ezek Mohamed próféta kedvenc ételei voltak. A kevés húsból, sok zöldséggel készült ragufélék (marakák) fűszeresebb változatai ma is a leggyakoribb arab ételek. Az arab hódítás nyomán a VII-VIII. században viszonylag összefüggő iszlám birodalom jött létre. A hatalmas területen szétszóródott arabok más műveltséggel találkoztak az idők folyamán. Ez tükröződik étkezési hagyományaikban is: a helyi különbözőségek számottevőek. Az arab kultúrát és civilizációt eredendően az iszlám vallás határozza meg: benne gyökereznek az étkezéssel kapcsolatos szokások és hagyományok is.

Némelyek számára a fenti cím fecskefészket, ismeretlen tengeri élőlényeket, száznapos tojást és egyéb furcsaságokat idéz, mások számára ellenben - nem méltatlanul - a világ csekély számú nagy konyhaművészeti iskoláinak egyikét jelenti. Bajos olyasmiről vitatkozni, ami ízlés dolga, ezt mindenki tapasztalhatta, aki valaha is kínai vendéget túrós rétessel vagy sajtos szendviccsel próbál megkínálni. A fecskefészek különben valóság. Persze nem is hasonlít a mi fecskénk fészkéhez. A délkelet-ázsiai sziklás tengerparton élő szalangána fecske a nyálából tapasztja össze, s ezt főzik aztán bele zöldséggel együtt forró húslevesbe. Ünnepi, drága étel, olyan, mintha nálunk valaki pisztrángot vagy homárt enne.

A sajátos japán életstílus legfőképp a konyha művészetében őrződött meg. A hagyományos japán konyha ízei a szamurájok évszázadaiban és az előző évezredben is ugyanazok voltak, mint ma, a számítógépek korában. Ha egy-egy ételt átvesznek külföldről, azokat is a japán hagyományoknak megfelelően készítik el, bár kevésbé kedvelik, mint az eredeti japán ételeket.

Már az ókori indiai források, amelyek először említik Indonéziát, "fűszerszigetek"-ről regélnek. Európa is így szerzett tudomást a távol-keleti országról, miután 1292-ben Marco Polo elhajózott Jáva szigete előtt. A nagy utazó ugyan ki sem kötött, fennmaradt naplójában mégis szinte pontos adatokkal szolgál a szigetről. Borsot, szerecsendiót és szegfűszeget termelnek - írja -, virágzik a kereskedelem, s fölmérhetetlen értékű kincs rejtőzik ott. A gazdag sziget híre hamarosan eljutott Európába, s a nyugati tengeri hatalmak elsőként vonták befolyásuk alá ezt a területet. Az Indonéziában megtermelt rizs és fűszerek valóban értékes árucikkek voltak, bár az ott lakók a kereskedelmet "méltatlan foglalkozás"-nak tekintették. Így aztán mohamedán kereskedők szállították az árut, s velük az iszlám vallás és művelődés is beáramlott a szigetekre.