56 hőseire emlékezve

A nyers szavak szétszabdalták a szűk teret.
Nem árasztott félelem-illatot, szíve
Ez a vörös húsdugattyú, dübörögve

Áramoltatta tovább sápadó vérét,
De nem váltott ritmust, mély sóhaj sem hagyta
El száját. Ujjait se rántotta görcsbe

Megvadult akarata, karja sem lendült
Előre dühében, semmi sem mutatta
A megrendülés gyötrő testi jeleit.

Miért szállta meg hirtelen a nyugalom,
Nem tudta. Végső jelenet kíváncsivá
Tette, mint mikor ajtón belépve egy új,

Ismeretlen szobába tekint valaki,
Amit addig gondosan zártak előle.
Minden egy kicsit megnőtt, durvább lett, akár

Egy nagyítón át nézhetné a dolgokat.
A hangok meg eltompultak, csak messziről
Hallatszottak. Látta a mozgó szájakat,

A szemek játékát, a kezeket, ahogy
Furcsa íveket írtak le, felgyorsultak,
Majd lelassultak, s az egész látható tér

Kimerevedett, mint egy fekete-fehér
Fénykép. Viharzó szelleme hosszan tudott
Minden részletet megvizsgálni, az eget,

A zárt falon túl egy magas fa tetejét.
Csucsán egy nagy madár ült. Megvárta amíg
Felrepül. Nézte ahogy a magasba tör.

A csapkodó remény az udvar falain
Verdesett. A halál mégsem mutatkozott
Valami vacogtató, kínzó dolognak.

„Hű szerelmes, akkor jön, mikor mindenki
Más elhagy, a semmi hozza el kincseit.”
Ahogy a túlvilág közel került hozzá

Tömegesen rohanták meg életének
Jelenetei, múltbeli emlékeit
Hagyta kikelni könnyedén, hol felnőttnek,

Ki elbukott, hol gyermeknek látta magát,
Az édes jelenetek kergették egymást,
Némelyiket igyekezet megragadni,

Képzeletében elnyújtani és újra
Pörgetni. Aludni vágyott, mint bölcsőben
A csecsemő, akit még szelíd kéz ringat...

Kiverte a verejték, vacogott benne
Az ébredés, részekre hullt körülötte
Minden, présben tartotta a csapdába csalt

Rövidülő idő, a pimasz ingerek,
Az éhség, a szomjúság jelezték neki
Még él, szorongás és vad remény összhangba

Olvadt, különös keverékké, az iszony
És a vágy egyszerre volt jelen lelkében.
Valahogy megszökni, ez kezdet járni az

Agyában, élni vágyott, élni, mint soha
Korábban, minden erre szólította fel,
Szemei fürgén kutakodtak, izmai

Feszültek, s érezte ahogy kitöltötte
Tüdejét a végső, mély lélegzetvétel.
…....................................................