Baán Tibornak

Fény permetlik
a tájra,
sárga bokrokat
hullámoztat a szellő,
röppenő cinke
szárnyába kap,
cseresznyevirágon
fénylő
aranymedál a nap.

Tekintetünk
tegnapokhoz ér,
emlékek melege
kísér.
Meghitt szeretet
emel
magasba minket –
létünk pillére az
atlantiszi korban.
Feltámadna bár
a halálba
hajszolt béke,
s foszlana ronggyá
a gyűlölködés
szövedéke!