(Hamvas Béla műveit olvasva)

Megnyílásod örök lényedre
ébreszt, áttetszőséged
lenvirág-szirom.

Kizárólag a lehetetlent
próbáld életté váltani
s hozzád simul az ég.

Ne élj látszatéletet
vedd le az összes maszkod,
fűszál hegyén lépkedj!

Szétszóró részletlátásból
térj az Egészbe, pacsirták
énekébe kapaszkodj!

Az ember létszintje alatt
nem az állati fekszik,
hanem a démoni dörömböl.

Létünk akkor emberi,
ha az ösztönélet bennünk
szüntelen áldozatban ég.