MOZIBAN

Csoda. Film. Fut a fény,

Szemeinkbe betörne, ha hagynánk.

Fura arc autón

Kanyarog, s dühe szimpatikus lesz.

Kikacsint, kibeszél,

Belelő nyomatékul a Napba.

Pihenünk kicsit; ő

Az a hős pali védekezik most.

Neki csillan a fény,

A szerző

A világ szabadult veszedelme, a nőről.

Megakad szeme, és

Ez a fordulat, ím, a bokán túl

Soha nem jut; a nagy

Duma pillanatát kiteríti.

Noha tétlen ülünk,

S szerelem meg az undor a vásznon:

Jön a fény, jön az árny,

Ide ülne közénk, de mi védjük

Szerepünk, nyugalom,

De remeg bele térdem, a térded…

  ***

ÓDA AZ 1956-OS DOKUMENTUMFILM-FELVÉTELEKRŐL

Félszáz s még tíz éve ezüstnitráton, a filmen,

Gyúlékony kockán lobbannak az emberi árnyak.

Nap szórt fényt bő kézzel a sok szem-szív kamerának

Október közepén nyolc napra, az ősz aranyában.

„Itt az idő” – eljött a palackpostán ez az érzés,

Néma tanúkként mozdulnak meg a vásznon a szemcsék.

„Talpra magyar” – s értjük már szájról Sinkovits Imrét.

Látjuk, amit látott nagy költőnk szobra a téren,

Bem s a ledöntött Sztálin: mily tengernyi az ember,

Hogy válik nemzetként eggyé újra tömegnép,

S mint a szelíd szellőből lesz a vihar s a szabadság.

Nem félt Pesten sem Buda utcáin kamerájuk:

Zsigmondé, Szőtsé, Badalé. Se Kovács, se Mikó nem

Álltak, amíg dübörögve haladt a tömegnek az árja,

Szemben az ávósok s oroszok puskája s a tankja.

Láttatták, a vörös csillag mint porba zuhant le,

S szívéből metszették elsőként ki a zászlón.

Corvin-közben, ahol megszállók már menekültek.

Majd nagy haddal megfordulva a „mind”-re kilőttek.

Őrzi pokolkő, míg lesz fény és ember a Földön,

Hogy mozdulnak a szemcsék úgy, mint angyali szárnyak.

Fénybe bevésve marad meg örökre a tény s az igazság,

Tett a világért: „Népek Krisztusa” ez, „Magyarország”!

2016