Irodalmi Szalonunk idei első ülését tartottuk meg 2026 április 16-án. Összejövetelünk első részében Hamvas Béla A száz könyv című írásából kiindulva  egyetemes külturális örökségünk maradnadó értékeiről cseréltünk értékes gondolatokat. A száz könyvön nem szabad száz kötetet érteni, hívta fel Hamvas Béla írásában a figyelmet. Ez a helyzet sok furcsaságot idézne elő -- tette hozzá, "Goethéből ki kellene hagyni Eckermannt, vagy a költeményeket, Dosztojevszkijből és Tolsztojból egy mű kivételével minden egyebet, a kétkötetes Platónból az egyiket. A száz könyv száz életművet jelent, száz oeuvre-t, száz szerző művének javát". Izgalmas beszélgetés során - szalonunk tgjai - sorban vallomást tettek a számukra legfontosabbnak tartott könyvükről. Ezt köverően a költőtársak újabban született verseiket olvasták fel. Ezután  került sor a Költői Kulcs vándordíj titkos szavazására és átadására. Ezalkalommal Baka Györgyi nyerte el,  Ő őrzi egy évig és élvezheti költészetére tett áldásos hatalmát. Majd átvonultunk a másik szobába, ott olvastam fel Baka Györgyi köszöntésére szóló versemet, ugyanis éppen ezen napoon ünnepelhettük  75. születésnapját, majd koccintások és falatozások mellett kötetlen beszélgetéseket folytattunk irodalomról, és életünk epizódjait felemlítve.  

Az alábbiakban az elhangzott verseket idézem fel a beérkezés sorrendjében:

Tornai Xénia:
Lao-ce igaza

Weöres Sándor emlékére

Aki lemond róla, csak az birtokolja,
és aki markolja, szórja szüntelen.
Aki már nem félti, meg csupán az őrzi,
és aki elrejti, ott áll nincstelen. 

De ki birtokolja, nehezen veszíti,
és ki elveszíti, az boldogtalan.
Ki maga nem fénylik, űri hideg járja,
s kit betölt az éter, mindig hontalan. 

Aki már nem bízik, szebb jövője nincsen.
Aki nem lát semmit, az világtalan.
És akiben nincs hit, elhagyja az Isten,
és ha Isten sincs már, minden céltalan.

***

Aki lemond róla, csak az birtokolja,
és aki markolja, szórja szüntelen.
Aki már nem félti, meg csupán az őrzi,
de aki elrejti, ott áll nincstelen.

Tornai Xénia:

Laiosz

Ballada a Sorsról 
Bence fiamnak

A bölcs Szophoklész még emlékezett:

Laiosz*, kerülni jósolt végzetét,
it néki szőtt az égi gépezet,
miként vitette Oidipuszt setét
hegyek közé. Önléte volt a tét.

De sorsa ellen ember nem tehet.
Mit Moira fon, király se tépi szét –
A pillanat rég elvégeztetett. 

S mert kedve űzi forgandón Tykhét**,
a perc csak vízen ingó szalmaszál.
Ha rálehel, örvénybe fúl a lét.
Dalol: s az élet csendben csordogál –
s fiúra őszül ápolt, rőt szakáll… 

De nem szabad, ki porból vétetett.
A földlakó hiába rúgkapál.
A pillanat rég elvégeztetett. 

A hármas útkereszt Laioszra vár,***
és Oidipusz sem úr a vég felett,
mert van erő, mi fényre inkubál
homályban sejlő történéseket.
Laiosz se tudta még: a Végzetet

meg véges ésszel csalni nem lehet.
Ha cselvetésben hitt, hát tévedett.
A pillanat rég elvégeztetett. 

Ajánlás:

Herceg, ne fuss! A sorsod írva áll.
A jóslaton a tett csak ékezet.
Jövőd a múlt, mi úgyis rád talál.
A pillanat rég elvégeztetett.
Budapest, 2026. március 16–17.

*A görög mitológia szerint Laiosz, Thébai királya azt a jóslatot kapta, hogy fia keze által éri majd
a végzet. Laiosz hiába próbálta meg elveszejteni a csecsemő Oidipuszt, a fiú a korintoszi királyi
pár gyermekeként mégis felnőtt. A jövendölés idővel beteljesedett.
**Tykhé a szerencse és a végzetszerű sors istennője a görög mitológiában
***Oidipusz egy hármas útkereszteződésnél indulatból megölte a számára ismeretlen Laioszt.

Baka Györgyi

REJTETT APOKALIPSZIS

Itt állok a parkvárosi dombon
Érd és Törökbálint határában.
Nagyot lélegzem. 

Hiszem, hogy létezésemnek
van értelme a világvége
próféciák idején is.
A vég és a kezdet összeér. 

A lélek elvesztette világosságát,
a rossz áthatja a világot,
óriásivá növelve az egoizmust. 

Az emberi önzés már nem ismer
határokat. A valódi apokalipszis
csendben, észrevétlenül,
a megkövesedő lélekben zajlik.

Szürkés leveleket sodor a szél.
Az őszi ködből kipiroslik
a csipkebogyó. Egy finom
fénysugár világítja meg
a sárguló lombokat…

 

Szepesi Zsuzsanna

Robotoló

Fekszel majd vagy éppen üldögélsz,
ahogy egy robot elhelyezett.
Tenni, mozdulni nem kell, mert az
végez mindent az ember helyett.
Szabad lettél, huszonnégy órás a napod
-szórakozz, kirándulj, mozizz -,
minden óráját megkaphatod.
De jaj! Robot visz fel a hegyre,
robot választ filmet, állomást,
robot lép helyetted, s a helyedben
tesz mátkádnak vallomást.
Szabad lettél, élvezheted a semmit,
de akkor miért élsz, vagy kiért élsz,
ha csak a gép tevékenykedik itt?

 

Oláh Tamás

Ellentétek

Amikor Éva még
Ádámban volt,
Az élet örökké tartott.¹

Ami látható értéktelen.
A rejtett fölötte van.

Tégy olyanná, mint a szél,
Ami vígan száll!

A teljesség azé,
Aki birtokolja
A legtitkosabb
Mélységet magában.

Legyek a zöld fű,
Ami belenő a kék égbe!

Részemmé vált a gyötrelem.

Élni tanított.

Ha Éva
Visszakerül Ádámba,
Halál nem lesz többé.

Add meg mindennapi eledelemet,
Fájdalmamat.

Megkísérlem
Uram a lehetetlent.

Az életet.

1 P. Gábor Mózes: TEOLÓGIA A JÖVŐNEK

 

Turbók Attila

NEM LÁTNAK SZÍNT A DENEVÉREK

Nem látnak színt a denevérek,
az ő szemükben minden szürke,
árnyalata a feketének,
az éjszakáknak szűrt ezüstje. 

Nem látnak színt, ám mégse félnek,
összeverődnek nagy csapattá,
csúfolják rútnak, bőregérnek,
mintha Isten őket nem látná. 

Azt mondják, könnyen hajba kapnak,
nem mint az ember, gyilkolásig,
a hajbozontban megtapadnak,
így szólnak róluk legendáink. 

Egykor budai lépcsőházban
az ajtófélfán puha bolyhot
érintettem, dermedten álltam,
fióka volt, úgy nekem rontott, 

ma is hallom szíve verését, 

rémülten vert, a hártyaszárnya
szélesre nyílt, csapkodott hosszan,
mígnem a lépcsőház homálya
elnyelte őt egy szűk sarokban. 

Ha denevér lehetnék egyszer,
kiterülnék a napmelegre,
várnék csak, várnék türelemmel,
amíg a napfény átölelne, 

felröppennék egy fényfonálra,
kapaszkodnék színek hajába,
pirosba, zöldbe, tünde kékbe,
felhők fehérlő rejtekébe.

 

Barbara Zetzinger