2018. december 11. kedd
Oláh Tamás költő nemrég megjelent, Álomfejtés című kötetéből kapott ízelítőt a Józsefvárosi Galéria közönsége december 10-én este.
Az elhangzott versek a zene és a szó együttes erejével hatottak a jelenlévőkre, hiszen a Kazinczy-díjas előadóművész, Takács Bence Ervin által felolvasott alkotásokat Szakcsi-Lakatos Béla Kossuth-díjas zeneszerző és zongoraművész, illetve a Kiváló Művész-díjjal is elismert zeneszerző és hegedűvirtuóz, Kathy-Horváth Lajos improvizációi tették teljessé.
„A zene ott kezdődik, ahol a szó hatalma véget ér”– fogalmazott egykor Claude Debussy zeneszerző. Ennek a mára már szállóigévé vált gondolatnak az igazságáról győződhetett meg a Galéria közönsége ezen az estén. Takács Bence Ervin tolmácsolásában életre keltek a költő szavai, melyek közül a legerőteljesebb hatást kiváltókat a virtuóz zenészek által improvizált dallamok tették még kifejezőbbé.