Részlet

Ha a tanácsosok arról tárgyalnak és töprengenek, minő furfanggal tölthetnék meg a kincstárat, akkor egyik azt fogja tanácsolni: fel kell emelni a pénz értékét, midőn neki kell fizetést teljesítenie, de a valóságon alul értékelni, amikor beszedi. Így kevés pénzen sokat kifizethet és kis összeg helyett sokat nyerhet.

Másik azt mondja: háborút kell színlelni s ezzel az ürüggyel pénzt harácsolni. Mire mindez kiderül, nagy körülményességgel hirdessen békességet. Tetszik ez a tömeg szemének, mert lám: jámbor és kegyes a fejedelem, kíméli az emberi vért!

Ismét más abban töri fejét, hogy mindenki megszegett holmi ósdi, molyrágta törvényeket, melyek hosszú feledségben rég elavultak: ezért bírságokat kellene kiszabni. Nincs ennél bőségesebb és tisztességesebb jövedelem, hiszen maga az igazság istenasszonya követeli!

Más arra buzdítja, hogy nagy bírsággal tiltson meg sok mindent, különösen olyanféléket, amik a nép java ellen valók. Aztán adjon alóla pénzért felmentést azoknak, akiknek érdekét sérti a rendelet. Így a nép is hálás neki és jövedelme is kettős: megbírságolja azokat, akiket kényük a tilosba hajt; másoknak meg kiváltságot árusíthat s annál jóságosabb fejedelem, mennél kevésbé tűri, hogy magánérdek a nép rovására érvényesüljön... hacsak nem drága áron.

Másik arra bírja rá, kötelezze le magának a bírákat, hogy aztán mindig a királyi jogok mellett kardoskodjanak. – Mindig akad rés, melyen befrakodhatik az ármányos értelmezés. Ha ekkor a bírák véleménye megoszlik, vitássá lesz a különben egészen világos ügy és kérdésessé válik az igazság: kényelmes ürügy a királynak, hogy a jogot a maga hasznára magyaráztassa. A királynak akkor is igaza van, ha a legnagyobb igazságtalanságot akarja: hiszen minden az övé, még az emberek is és mindenkinek csak annyi a sajátja, amennyit a királyi kegyelem el nem vesz tőle s a király fő érdeke, hogy az egyesnek minél kevesebbje legyen, mert akkor van nyugodalma a királynak, ha a nép a gazdagságtól el nem szemtelenedik. Különben nehezebben viselnék a kemény és igaztalan uralmat. Bezzeg az ínség és szükség megpuhítja a lelkeket, türelemre tanítja és nyomásával megtöri a lázadásra ágaskodó szellemet. (Morus Tamás Utópia – Kívánatos-e a nép jóléte? – , Officina Nyomda és Kiadóvállalat, Budapest 1941, Fordította: Geréb László)

„1516-ban, Lajos magyar király trónra lépésének évében Európa ellenkező végén, a nyugatin, a humanista angol ügyvéd, Morus Tamás (1478-1535) megírja az Utópiát.” (Előszó)

Nem kell mást tennünk a fenti részlet olvasása közben, mint a király, fejedelem szavak helyére tegyük be a hatalom, államfő, kormány kifejezéseket, máris úgy érezzük ezek a több száz éves gondolatok ma is ugyan úgy érvényesek.