Mások versei

2014 március 15.

Barangol és zúg, zúg az őszi szél.
Csörögnek a fák száraz lombjai,
Mint rab kezén a megrázott bilincs.
Hallgass, zugó szél, hadd beszéljek én!
Ha el nem hallgatsz, túlkiáltalak,
Mint nősirást az égiháború.



„Mily gyönyörű a szenvedés!
A lemondás milyen hatalmas!”
– Meg fogod únni, s leszel aljas;
a mi erényünk itt kevés.

Mit, szépség?! Háború jön ujra,
háború mindig: tenni kell!
Egy perc, és áruló leszel,
vagy az se, csak egy buta hulla.

Már itt a szörnyeteg. Utálod?
Vele vagy ellene! Magányod
barlangját kard kutatja át.

Lemondás? Nincs! Az üldöző
nem mond le rólad! s a jövő
azé lesz, aki bestiább.


Megszomjazott a bari, kiment a patakra,
Hát egy ordas farkas is akkor tévedt arra.
Lejjebb ivott a bárány, a farkas meg följebb,
mégis szörnyű ordasa a bárányra förmedt:
„Hogy mered a vizemet zavarni, te hitvány?”
„Megbocsásson, farkas úr, de hogyan is bírnám –
szólt a bárány csendesen –, hisz kelmed áll feljebb.”
„Szemtelen! Hát illik így velem feleselned?
Most már látom: tavaly is te gyaláztál.” – „Kérem,
farkas uram, de tavaly én még nem is éltem.”
„Nem éltél még? Akkor a bátyád volt!” – „A bátyám?
Nincs is bátyám.” – „Rokonod volt akkor, te bárány!
Különben is, kár a szó. Bántott, aki bántott:
kutya, pásztor, egyre megy; én most bosszút állok!”
Azzal magát a szegény bárányra vetette;
széttépte s megette.

Rónay György feldolgozása               

A welsi bárdok

Edward király, angol király
   Léptet fakó lován:
Hadd látom, úgymond, mennyit ér
   A velszi tartomány.

 

 

 

 

 

 



I.           
Harang csendül,
Ének zendül,
Messze zsong a hálaének,
Az én kedves kis falumban
Karácsonykor
Magába száll minden lélek.