Mások versei

Az egyik arc a tiszta fényé.
A megjárt poklok lángja hamvad.
A kényszerhit növelte fénnyé.
Tűzből tért arc, tűzálló alkat.

Csak nyáron élek itt, Wekerle-telepen,
ahol már nincs se gyár, se bánya, sem üzem.

A dús lombok alatt édeni nyugalom,
sütkérező gyíkok a forró házfalon.

Szíttál-e lassú mérgeket, illatok átkait?
jaj, rosszabb, aki kába Szók mérgéből tudva szítt
melyektől elzsibbad az ész, és megőrül a Tett -
ó, kárhozat, kiben a szó először született
az ábrándokbahurkoló, álomharanghuzó,
biborszinű, tömjénszagú, trombitahangu szó.

Babits Mihály idézetek

Rút a világ idelenn, s idegen ma e földi valóság?
Szürke a fény, s mi a szívbe talál vele talmi hiúság?
Érzed, a lét peremén ül a ház, miben élsz, s fala börtön?
Hold telik éppen, azért ideges csak a szív – zivatar jön.

A költő, mondják, csendesebb korokban,

szárnyas gyermek, ki szelíd álmokat zeng

és szépíti a munkás köznapot.

De ha vihart forralnak a bajok

s hangos pöröllyel kopogtat a sors,

mint zord érc zeng s nem értik a szavát…
Stefan-George 1.jpg