Mások versei

Dunavirágzás:

Repül a kérész,

Sebesen illan,

Suhan a vízen

Kimerülésig,

S zuhan a fényre.

Ez a halála.

Én írok levelet magának -
Kell több? Nem mond ez eleget?
Méltán tarthatja hát jogának,
Hogy most megvessen engemet,
De ha sorsom panaszszavának
Szívében egy csepp hely marad,
Nem fordul el, visszhangot ad.
Hallgattam eddig, szólni féltem.

Várlak vissza sejtjeimben,

s elkísérlek mindenütt –

szellemszárnyon, szél ha libben,

óra éjfélt hogyha üt…

 

I.
Kétezer évvel az ókor után mit akarhat a költő?
Nincs csoda oly, mit az őseinek nem adott meg a végzet.
Hát csak a szót szaporítja, de ósdi babérokat ölt ő,
S vélt diadalt arat így, ha feszíti a dicsteli érzet.
Dallama hősi Homér ütemét ha idézi a múltból,
Vagy ha mit ír, az a thébai mondavilág mai tükre,
Körbekeringi a doh szaga: untat a kor fia korhol,
S rajta a fals ambrózia illata érzik örökre.

Mindig csak egyszer
Mindig először, mindig utoljára.
Nem törvényt keresni.
Szabadnak lenni.
Nem alkalmazkodni.
Elhatározni.

Hamvas Béla (1897–1968) | televizio.sk