Mások versei

Parodia

Jár számkiüzötten az árva kölök,
Dalt zengedez és dala úgy nyöszörög,
Oly éhes-epedve foly ajkairól,
Hogy tégla repedne fal ormairól.
Zeng tetteket, a haza szebb idejét:
Goromba csatákat, otromba vezért;
Zeng zsálya szerelmet: a lyányka haját,
A szép szemet, arcot, - egyéb nyavalyát.

Egy dunaparti sáv, aztán
Derékszögben az a mesés fasor,
A Rozgonyi Piroska dús platánjai,
Pöndör kéregcsíkok az aszfalton,

Van elég árulás, gyűlölet, erőszak és abszurdum az átlagemberben
ahhoz, hogy akármilyen hadsereget bármikor felszereljen
a gyilkolásban azok a legjobbak, akik ellene prédikálnak
a gyűlöletben azok a legjobbak, akik szeretetről prédikálnak
a háborúzásban azok a legjobbak, akik békéről prédikálnak

Fán szeretnék énekelni, mint gyermekkoromban,
cseresznye-fülbevalóval, plezúrral a térdemen,
semmi mást nem szeretnék, csak újból gyermek lenni.
A színpad messziről nézve olyan, mint egy mahagóni-tutaj,
billeg, mint egy hajóhinta,
a Big Brother hangol.
Nevetésem, mint egy bohócé,
ahogy törik rajta a fehér festék, a máz.
Kacagok, mint egy őrült,
ha valaki rám néz, elfordítja a fejét.

Mennyi csillagot szeret ma az este!
Kéket kortyol az égből
egy pillanatfecske.
Fészkéhez érve megpihen,
fióka-csírát csivitel a csendbe.