elveszve füvek sűrűjében
életre vagyok ítélve
éber kínnal¹
áttetszőn rám terül
anélkül hogy akarnám
emlékeim geometriája

egymásra úszik
anyám fölém hajoló arca
és apám énekhangja
bátyám tiltó mosolya
minden édesen beteg²
a lámpa zizegő fényén
tündérek lépdelnek
hátrafutó napok kötik össze
a vörösre váltó reggeleket
láz gyötör reszketek
szerpentin sorok
tartanak őrjáratot
fák koronái
alattam hajladoznak
az erdő néma madarakat
rejteget
egymásra dőlnek a hegyek
villanó szemek
felkavart gyomrok
ránduló szájak
tépdesik az eget
vénülő gyermek testem
az intő jelre vár
s bölcsőm a Föld
merész ívet ír rám
mielőtt beleütközök
az Idő fényfalába³
ismerős hang kérdezi
jönnék-e
ha lehetne megint
s mondanék-e
újjászületésemre
igent
és szívem üti a választ
mint a bolondóra
igen
igen.⁴

1 Vörösmarty Mihály: Éj és csillag
2 Babits Mihály: Miként szélcsendben a hajó
3 Salvatore Quasimodo: A felmúlhatatlan föld
4 James Joyce: Ulysses