Verseim

Terebélyesen,
kemény kötéssel,
ősállat gyökerű terpeszben áll
a színekkel zsúfolt
térben,
úszó sörénnyel érkezik a szél,
halk csókot lehel a tétlen tájra,
eget vág,


Ébredeznek
a meztelen vállú háztetők,
a csupasz mellű tűzfalak a nap
melegét várják.
A kémények a ferde fényben
a felhőket fejik.
S a csipkés ormok az éjt
maguk mögé űzik.

úgy hulltak rám üresen napjaim.
Márványasztal mellett,
a kopottság rejtekén,
az arcokat lestem: múltuk mit hagyott
rajtuk, s a jövőtől mit remélnek.

Ne aludj el! - kiáltottak rám
a műtét közben,
s a felszólításnak eleget téve,
tág pupillám éhesen itta
a fölém nyílt fényt.

fénykép16_-300x240.jpg

Sirályok viharai szálldosnak
a nyugtalan tenger fölé.
Kagylók fényes hátát
lökdösik a partra futó habok.

Régi emlékeimet
próbálom verssé tenni.