Verseim

elveszve füvek sűrűjében
életre vagyok ítélve
éber kínnal1
áttetszőn rám terül
anélkül hogy akarnám
emlékeim geometriája
egymásra úszik
anyám fölém hajoló arca
és apám énekhangja
bátyám tiltó mosolya
minden édesen beteg2
a lámpa zizegő fényén
tündérek lépdelnek
hátrafutó napok kötik össze
a vörösre váltó reggeleket
láz gyötör reszketek
szerpentin sorok
tartanak őrjáratot
fák koronái
alattam hajladoznak
az erdő néma madarakat
rejteget
egymásra dőlnek a hegyek
villanó szemek
felkavart gyomrok
ránduló szájak
tépdesik az eget
vénülő gyermek testem
az intő jelre vár
s bölcsőm a Föld
merész ívet ír rám
mielőtt beleütközök
az Idő fényfalába3
ismerős hang kérdezi
jönnék-e
ha lehetne megint
s mondanék-e
újjászületésemre
igent
és szívem üti a választ
mint a bolondóra
igen
igen.4

1 Vörösmarty Mihály: Éj és csillag
2 Babits Mihály: Miként szélcsendben a hajó
3 Salvatore Quasimodo: A felmúlhatatlan föld
4 James Joyce: Ulysses

1945. augusztus 6.

Első túlélő

Tűrve a Nap sugarát
bámultam szabadon
fel oda, hol már régóta
nem volt
telt mosolyú az ég,
Megszoktam
a bombázók vonulását,
de most mást láttam,
a magasban egy magányos
repülő szelte hangtalanul
a kék
ség terét.

A metrókocsi közepén
- pillanatnyi örökkévalóságban -
egy férfi próbálja ügyetlenül,
a tétova fény ágai közt,
sérült kezén
a meglazult gézt
fogaival megerősíteni.
A körülötte ülő utasok
- szemöldökük árnyán,
üres szemmel -
néznek maguk elé...

Cseppekben hullnak elém
az elfelejtettnek hit életek:
– a nők ruháján huncutul
játszik a szél,
alakjuk foghatatlan, akár az emlék-kép,
– hallom a Trabant köhögő masináját,
és egy messzi kórus énekét,
– nézem a fecsegő hirdetőoszlopokat,

dolgozzatok, mert fogy a kenyér”

Autónk vitázva a havas úttal,
megcsúszott, és megadón
a forgalommal szemben
állt meg.
A kanyarulatból tompa nesszel
egy kamion
vonult vakon felénk.

Videó: Ilyen, amikor a kocsi előtt pár méterre keresztbe ...