Orpheusz lantjának nyugtalan hangja
az éj függönyében
száll, száll a semmibe,
Eurydiké tűnő alakja,
kinek virágzó éveit elorozta
a vipera mérge,
szenvedéssé szervül.

Orpheusz (mitológia) – Wikipédia

A dalnokban öngyilkos
gondolt tekergőzik:
minek éljek tovább nélküle?
De a lehetetlent vállalva,
adott magának mégis egy utolsó esélyt,
(mit meg nem tesz a férfi,
ha halandó, a szerelméért)
és vakmerően Taenarus-ajtaján át
leszállt az alvilágba.

Hogy ez másnak, hasonló esetben,
miért nem jutott az eszébe,
nem tudom.

Igaz, kíváncsiság is hajtotta,
hogy láthassa hová kerül majd,
ha a végzet eléri.

Tudta, ha lemerül oda,
emberi szóval, hízelgéssel, könyörgéssel
nem megy semmire, a sötétség hatalmát
valami mással kell meglágyítania.
Betanulta hát legszebb szívhez szóló dalait,
és lágy, behízelgő hangján énekelni kezdett.

Önbizalma mérhetetlenül nagy volt.

S valóban: a dalokat hallva
kinyílt Hadész palotája,
Tartaros legbelsőbb zuga.

Még a szokásos vámellenőrzésen sem kellett átesnie.

Varázslatos és ellenállhatatlan hangjára
Erebos mélyéből a
a nap világától megfosztottak,
akikben valamikor még volt gyöngédség,
bánat, és képesek voltak a gyönyörre,
(de hogy szerettek-e valaha is igazán,
égőn, szomjazva, sorvadozva, mint ő,
nem lehet tudni,)
most a sivár világukban szokatlan
hangokat meghallva,

– ott még szappanoperákat sem nézhettek,
és bizony unatkoztak eleget –

sűrű rajban mind eljöttek,
előjöttek a nagyszívű hősök,
előjöttek kiket Kókytos folyó,
undok mocsarának
fekete iszapja nyelt el,
a korán meghalt gyermekek,
a megszenvedett
fiatal fiúk és hajadon leányok,
kiket szüleiknek kellett
máglyán búcsúztatniuk,
mindenki, akit Styx kilencszeres árja
örökre fogva tart.

Feljegyezték, hogy az undok Eumeniszek,
mikor meghallották a szerelmes énekét,
először az életükben (vagy a halálukban inkább),
könnyben ázott az orcájuk, (ha annak lehet
azt egyáltalán nevezni).
Sőt, a csodálkozástól nyitva felejtette száját
mind három fején Kerberos,
és a lantdallamok megállították
Ixión kerekét.

Maga a sivár birodalom királynéja,
Persephoné is, úgy tűnt legalábbis,
megilletődve hallgatta Orpheusz énekét,
és azt mondta:
visszaengedem szerelmedet az élők közé,
de neked kell elől menned, és nem nézhetsz vissza rá,
míg az avernusi völgyből fel nem érsz a napvilágra.

Mire való ez a kitétel?
Kibúvó talán a teljesíthetetlen ígéret alól, előre?

Nem tűnt lehetetlen követelésnek.
Pont Orpheusz ne tudná ezt teljesíteni?

Mégis így lett.

Talán egy rézsútos fénykard
tévesztett meg téged,
és hitette el veled árnyékok
korma után már előtted a fény táncol,
vagy a régóta hajszolt vágy,
emlékalakja nélkül telt napok
tettek türelmetlenné,
esetleg féltél az ígéret ellenére elillan hitvesed,
és látni akartad a szigorú korlátozás ellenére,
ott van-e mögötted valóban szerelmed?

Jegyezd meg jól: nem mindegy
kivel és hogyan kötsz szerződést.

Nem akartad elveszíteni,
de minden alattomosság,
durvaság, mitológiai árulás feléledt ellened.

Vajon látott-e belőle valamit egyáltalán Orpheusz?

Az is lehet nem próbatétel,
hanem álnok hitegetés volt az egész.
Másfelől tudomásul kell
venni minden halandónak:
az alvilág nem ismer kegyelmet,
hiába vagy népszerű,
ha a sötétség engesztelhetetlen ura
szerint megszegted törvényét,
bűnhődnöd kell!

Az ítélet jogerős és rögvest végrehajtandó!

Hogy igazságos-e, vagy nem,
az a hatalmon lévőt sohase érdekelte.

S jajt hasítva azonnal hat
Persephoné megfellebbezhetetlen akarata:
Eurydiké szemedre boruljon újra örök álom!
De tudnod kell: nem én vagyok okozója
második halálodnak,
szerelmedet kárhoztasd érte, mert nem követte
uasításomat.

Rafinált kiegészítés ez az ítéleten,
ne a hatalmon lévőre haragudjon az áldozat,
hanem arra, akit addig feltétlen szeretett.

Ha elhiszed ezt Eurydiké
a teher egyedül szerelmedre terül,
és az álnok hatalom helyett,
ő lesz a vesztes, kétszeresen.

Lehet Orpheuszt lányalak többé nem is vonzza,
helyette kora tavaszok ifjú és zsenge virágait szereti ezentúl,
vagy vándorolhat, kicsikét még elidőzve a földön,
dalolgató koldusként, sorvadtan lebegve
a két volt holt között.

2021

Scroll to top