Arcodon
mintha a fényes csönd
ütött volna örök tanyát.
Hiába próbáltam
előadásaid alatt
nedvesen úszó szemedben
felfedezni az ihlető nőt,
azt az embert, akitől
a költő remélhette elűzi
a gyászt majd a szívéről.¹
Attila halála
– öngyilkossága, balesete? --
megakadályozta,
hogy asszonya legyél.

Ezért vigasztalódtál
egy másik költővel?

Tudjuk Gyula előbb rajongott érted,
mégis odaadott volna
neki téged, hogy így segítsen
egy tántorgó agynak,
akit aztán, ahogy írta: a köd karma
mégis berántott²…

Vajon melyiküket
szeretted jobban?

Szeretni sokféleképpen lehet,
de a vad kín nyomán születő
szerelem valami más.
Benned mi váltotta ki
a valódi szomjat?
Ki volt az igazi? Talán Lőrinc?
Aki érett asszonyként,
mikor titkok s rémek zsúfolódtak³
életedben, tett álarc nélkülivé?

Mi táplálta különös
vonzódásaidat?
A költészet napfénye,
égbe gyűlő dala,
ami a szívekben oly könnyen
elvegyül?

Keresem engedelmes
alázattal a magyarázatot…