Mit sajnálsz itt hagyni?
Eszedet,
a tekergő gondolatok illékony varázsát,
a tanultakat,
melyek érvényességét már régen
lesikálta az Idő,
szellemed gyenge termékeit,
melyet úgyis elnyel nyomtalanul
a sárguló papír-tenger?

Mit sajnálsz itt hagyni?
Az agy szűrőjén
fennmaradt igazság salakját,
a hasát féltő szellem kétszínűségét,
a balga ént, mely oly
könnyen befogad egy hasadt eszmét,
a nyüszítő emlékképeket,
az idegenbe tévedt élmények röpke életét,
a tűzijáték kandi fényeit,
a falfirkák bűverőjét,
az arcokba gyűlt szomorúságot,
a nyomor egykedvű magányát,
a szapora szenvedést?

Ezt nehéz itt hagynod?

A kihímezett valóság képe,
mint a szajha festett arca, ha eléd kerül,
arra kényszerít, hogy elfordítsad fejed.
Mint fekete bogarak
nyüzsögnek elő a nyitott
újságból a csahos szavak.
S a rádió sem beszél csak rád vonít.
Míg bámulsz a torz képbe,
a nap nem süt benned,
s útját veszti a fülelő szellem.

Otthonod nincs,
sápadt világba érkeztél,
hol semmit se érő, kölcsönzött
gondolatok gyilkolják a tiszta eget,
s tüdődbe az eredendő gazság fújtat levegőt.
Hiába lesed egész nap, az új világ nem jön.

Hiába vágysz a zajrengetegben
a hangtalan életre,
fenn suhan az időtlen, messzi szellemégen,
és te maradtál lent, bután egymagad.
Törmelék szavakból, tépett emlékek
rongyaiból hiába próbálod felépíteni
a Tiszta Ész Palotáját, berendezni ősi
jelentések bútoraival.
Esztelen tervek mozgatják
a millió lelketlen lényt,
kik hagyják, hogy hitvány hatalmak
szöges bakanccsal tiporják.
Fuldokló léted
kisiklik a mentő-kezekből,
hasztalan mélyeszted fogad a jelenbe,
belőle tápláló gondolathoz
nem juthatsz!
Szétmálló rög lesz minden napod...

...Egy verssor,
egy könyv címe,
egy íz emléke,
egy régi-régi szabad mosoly
ez maradt csak.

2010

Scroll to top