MÁSODIK ECLOGA

REPÜLŐ

Jó messzi jártunk éjjel, dühömben már nevettem,
méhrajként zümmögött a sok vadász felettem,
a védelem erős volt, hogy lődöztek barátom,
míg végül új rajunk feltűnt a láthatáron.

radnóti miklós - 444

Kis híja volt s leszednek s lenn összesöprögetnek,
de visszajöttem nézd! és holnap újra retteg
s pincébe bú előlem a gyáva Európa...
no hagyjuk már, elég! Írtál-e tegnap óta?

KÖLTŐ

Írtam, mit is tehetnék? A költő ír, a macska
miákol és az eb vonít s a kis halacska
ikrát ürít kacéran. Mindent megírok én,
akár neked, hogy fönn is tudd hogy' élek én,
mikor a robbanó és beomló házsorok
között a véreres hold fénye támolyog
és feltüremlenek mind, rémülten a terek,
a lélegzet megáll, az ég is émelyeg
s a gépek egyre jönnek, eltűnnek s újra mint
a hörgő őrület lecsapnak újra mind!
Írok, mit is tehetnék. S egy vers milyen veszélyes,
ha tudnád, egy sor is mily kényes és szeszélyes,
mert bátorság ez is, lásd, a költő ír, a macska
miákol és az eb vonít s a kis halacska -
s a többi... És te mit tudsz? Semmit! csak hallgatod
a gépet s zúg füled, hogy most nem hallhatod;
ne is tagadd, barátod! és összenőtt veled.
Miről gondolkodol, míg szállsz fejünk felett?

REPÜLŐ

Nevess ki. Félek ott fönn. S a kedvesemre vágyom
s lehunyva két szemem, heverni lenn egy ágyon.
Vagy csak dúdolni róla, fogam közt szűrve, halkan,
a kantin mélyi vad és gőzös zűrzavarban.
Ha fönn vagyok, lejönnék! s lenn újra szállni vágyom,
nincs nékem már helyem e nékem gyúrt világon.
S a gépet is, tudom jól, túlzottan megszerettem,
igaz, de egy ütemre fájunk fönn mind a ketten...
De hisz tudod! s megírod! és nem lesz majd titok,
emberként éltem én is, ki most csak pusztítok,
ég s föld között hazátlan. De jaj, ki érti meg...
Írsz rólam?

KÖLTŐ

Hogyha élek. S ha lesz még majd kinek.

Radnóti Miklós 1941

MESTERLÖVÉSZ

Végzem a munkámat - mondja
közönyös hangon.
Lesben állokteszi hozzá.
Nem faggatom tovább,
jobb, ha nem tudom mi teszi boldoggá.


Az eső nem járta kopár hegygerincen
három ember lépked, kezükben fegyver,
szemükben égő gyűlölet.
Tudják,
az igaz hithez járt út nem vezet.
Szikla, por hiába várja a tisztító esőt.
Kő morzsol követ.
Törpefa ínséges gyökerei kilátszanak
a fehér szikla repedésén. Hallottam,
két napja nincs már vizük.
Szívük dobol, zeng, lüktető akaratuk
percenként száz tízet
üt.
Testvéri seregeik, akár a vértestek
ereikben, még szabadon járják köreiket.
A távolság túlságosan nagy,
és ez könnyelművé teszi őket.
A lövész a lőállásban mellettem hasal.
Ujja a ravaszon, csupán
egy mozdulat
a célra szegezett akarat.
Érzelmek nélkül kell dolgoznomsuttogja.
A siker titka a fizika törvényein nyugszik,
no meg a sok gyakorláson.
Figyelembe kell venni a célszemély
haladási sebességét,
a golyó várható útjának röptét,
meg azt is, hogy tengelyén
a Föld lassan tovább gördül.

Belenéz fegyvere távcsövébe.
A kettétépett látóhatárt pásztázza.
A középen haladó
kerül a célkeresztjébe.
Követi
a pontba fogott
minden lépését.
Mint a mozdulatlan gyík a levél alól,
mikor nyelvét
vetni készül a rovarra, les,
vár visszatartott lélegzettel.
Arcát vizsgálnám, de eltakarja
a szeme elé vett távcső.
Csak a cseppeket
látom vöröslő homlokán.
Minden lövését megelőzi
a vak parancs,
a
tompa értelem nem kérdez.
A
robbanó nyíl
könnyedén áthatol a testen,
nagy erővel bír.
A dörrenést
kicsit lemaradva követi
a becsapódás látványa, a kép közeli:
megcsuklott lábbal,
szétvetett karokkal,
fekszik hanyatt vágódva,
szépen, szabadon, mintha már
régtől égre fordította volna arcát.
A magasban ismeretlen madár
köröz a silány táj fölé, a fájdalom
igyekszik kioltani a perzselő Napot.
Az áldozat társai,
a hegy fehér élén
fekvő kődarabok
forrósága mögött
keresnek
izzadtan fedezéket.
Nem mondanak imát,
szigorú a törvényük:
így jár, aki hibáz.
A pontos célzás után nincs több színlelés.
A roncsolt agysejtek
utolsó utasítása egy megfeszített szívverés.
Az alkonyat megsűrűsödött.
Ekkora távolságból a találat,
feltehetően rekordot döntött.
Még maradt egy kevés
víz a mesterlövész kulacsában.
Most kortyolja éppen.
Vajon mit mesél
erről a napról, ha visszatér?
Úgy telt, mint a többi
mondja majd, ha egyáltalán
megkérdezi tőle valaki.

Oláh Tamás 2018