Előre, hátra nyüzsög
sűrű iramával az utca.
Tornyok, terek írják
arcodra rajzukat.
Mintha valaki mutatná
mit kell nézned, a magasba
emeled tekintetedet.
Nem tudni melyik irányból,
valami fütyülve röppen feléd.

Akár egy nagy madár, olyan.
Tűnődve nézed hogyan csillog
a Nap fagyos fénye
furcsa testén.
A célszerű gépezet, jól látod,
víg tükröt nem tart a szép időnek.
Őt, szemben tollas testvérével,
bánat sose sorvasztja.
Páros öröm, fészek sem kell neki.
De ha szíve kihagy,
zuhanása repülő társai sorsát
utánozza majd.
Milyen különös,
valahogy érzed a mulatás
órája ma elmarad.
A csőrtelen karcsú test
a kemény égen duzzad, süllyed,
aztán megáll egy helyben.
Ki irányítja az okos szerkezetet,
– rejtély marad.
S lehet jobb is így!
A masina sóhajt egyet,
vöröslő küklopsz szemét
körbeforgatja,
és lencséje lassan rád közelít.
Jól tudod, amit lát, most
továbbítja valahová valakinek.
Szád élén megjelenik
egy feszes vonás.
Lehet, villan át agyadon,
éppen azt kutatja Te vagy-e
a kijelölt célszemély?
Füledbe, minden madárénekes
átmenet nélkül, mondhatni váratlanul,
ütemes kattogás verődik.
Hunyt képedben látod,
ahogy a precízen irányított golyók,
átütik lágy testedet.
A fegyelmezett drón,
erőlködés nélkül fordul meg,
és fel se fogva
a dolgok állását,
repül, a nehéz légben, tovább.
A város hangjaiba
egy csöpp fájdalom sem vegyül,
csak a távoli harang halk szava
hoz vigaszt.