Sárguló őszi üzenet úszik a
vízen, hulló levél vagyok,
nehéz köd ül a völgyön,
foltos köpenye engem takar,
fonnyadt csokor fedi a halmot,
értem sír a szél.

Mintha minden szégyenkezne.
Egy üres napon,
mint az utált végrehajtó,
kezében a végzéssel,
egyszer csak becsönget az öregség,
és többé nincs kihez fellebbezni.
Elcsalni az éveket nem érdemes,
életre kelteni a foghatatlan
fiatalságot úgyse lehet,
elvész, akár a csöndbe-süllyedt emlék.
A szánalommal telt napokat
el kell fogadni, vigasztaljon:
a romlásban mind testvérek vagyunk.1
Régi-drága arcodon már futnak a ráncok,
de alkonyunkon is együtt hálunk
közös ágyunkban.
A forduló csillagok alatt,
pogány éjeim idején,
velem vagy,
és mikor a nappali,
keresztre szegetett hírek kínoznak,
kezed zsibongó szívemre teszed.
Tudom, mindig lesznek
dús hajúak, frissek,
tökéletesek és ledérek,
mindig lesznek kedvesek,
lányok, nők, asszonyok.
S mindegy mit vesznek fel,
kék mintás vagy fehér,
csalfa lengés az egész,
és dalán átfut a szél,
vagy durva vászon, zsák,
melyből csak a csupasz
végtagok lógnak ki.
Mindegy, mert az igazi
varázsruha minden nőn
ami nincs rajta,

Egon Schiele

Egon Schiele festménye

hogy semmi se gátolja
a valódi férfit áhítatában,
amikor szabadon
követheti a lágy íveket,
az ikrek csúcsán az epreket,
és az ős-tudású, hálás ujjakkal
kutathatja a göndör titkokat.
A nő csupa nagybetűs szó:
TEREMTÉS,
MINDENSÉG-FÉNYE,
SIMOGATÓ-ZENE,
ÉDES-GYÖTRELEM,
ÖRÖK-KÍSÉRTÉS.
Az voltál Te is nekem,
a világ kezdete, áramütés,
mikor azon a bizonyos napon
szemed rám villant.

Vidékről jöttél szelídnek, jónak
a fullasztó városba,
autók zajtengerén át léptél elém,
értem emelkedtél ki a habokból,
s lettél málló házfalak között
a Vénuszom, ajkamon az íz,
tápláló kenyerem,
őrzőm és virrasztóm.

...Még követem
körvonalad
tört rajzú hullámait,
magamba szívom,
táguló jelenünkben
olvadó illataidat,
és még minden nap
érzem istennői hatalmadat
rajtam.

1Szabó Lőrinc: Hervadó asszonyok