Figyeld meg  a beszédet,
ahogy sodródva árad,
örvényeket kavar.
A mondatok vonakodó karjai
magasra nyúlnak,
súgnak, sóhajtanak,
napról, éjről csacsognak,
visszakanyarodnak,
felbomlanak,
laza hordalékot hajtanak maguk előtt.
A szóhullámok habokat vetnek,
 jelek sorát írják,
ha olvasni tudsz belőlük,
eléd tárul a rejtett üzenet.
A győzelmében nem  bízó
mélyről jövő sóhajjal
kezdi szavait,
a kényes kérdésre adott válaszát
egy torokköszörüléssel indítja a másik,
a gyűlölettel teli ember ajka eget nyel,
mondatát
egy lélegzetvételi szünet előzi meg,
a harapós szavak hatását
a beszédet kísérő
 lándzsaéles hangsúlyok felerősítik.

A mondandóját fuvolahangon,
pajkos kacagással keverő
hosszú pillájú nő,
teste rejtett tájait is
elénk varázsolja.
Ki kénytelen bókolni annak,
akit utál,
száraz hangja alkonyával
takarja be szavait.
A csengőn csillogó hangjából is
kihalljuk a méregbe mártott tüskéket,
és gyanakvón fogadjuk
a ringó csípővel kísért szó-maszkok mögül
jött ígéretet.
Hangszálak szokatlan szökdelése
kobra-sziszegéssé változtathat
egy hízelgő mondatot,
és az összeszorított fogak közül
jött könyörgés,
lehet szitokszónak hangozik majd.
Szelídnek tűnő szavaid
szád szélén szégyené mélyülhetnek.
A rosszkedv felveheti a jó köntösét,
ám meg is tarthatja eredeti
pogány zamatát.
Van ki az
ártatlanság szép színe alá rejti
falánk és vérmes vágyait.¹
 A valót kimondani többé nem meri,
kit szolgává tett a csőcselék had.
A galamb ijedten menekül,
ha varjúcsapat közé téved.
Ha a szónok szembekötősdit játszik
az ablaktáblán verdeső pille
  szárny-remegését
utánzó hangja
lesz árulója.
Azt, aki számoszlopok hátára állva,
hitegetéseivel kívánja valódi tervét
eltakarni, szeme
dülledt pislogása
hamar leleplezi.
A hazugnak szöggel átszúrt nyelvel
kell beszélnie,
szóismétlései mutatják nem mond igazat.
Az ezüstkürt zenéje recsegéssé torzul,
ha félelem-sikollyal vegyül,
a közvetlen szó,
  örömből kiszakadt hang
viszont aranykötésbe teszi
a vonzalmat.
Szájak, nyílók, csukódók
legyenek mezítelenek!
Ha szavaid
álom-élete önmagával azonos marad,
nem karmolnak, nem csalnak meg senkit,
a hajnal madárdala kíséri
szelíden szedett betűidet,
s az sem bánt majd,
ha azok, kiknek
ész-fénye éppen meginog,
félreértik  közlendőidet.