Nyomtatás
Kategória: Verseim

 Közönyös számlapok,
kör kör után járó mutatók.

Tárt ablakok, nyerítő lóerők,
éhező fényevők.

Citerázó fák, kéregető ágak.
Tekerő ülőkéken hájak.

Három lábra álló kutya,
s mellé pórázon egy atya.

 Szitkokat szóró hirdetőoszlopok.
Tövükben haldokló virágok.

Vállon veregető szomorúság,
a támadók ellen husáng.

Féldecivel tompított tekintet
a józanság bíz utolsót intett.

Pest és Buda egymást nézegetik
a hidak a távolságot méregetik.

Szuvas sörszag, tupírozott sóhaj,
sok a fülekbe súgott szó alj.

Éttermek, muzsikáló kések.
Sírásba áriázó nevetések.

Luftballonok emelkednek,
pukkadoznak mérgükben,
nekik már befellegzett.

Száz éves házak, de kihasznált
erkélyeiket mégis délcegen tartják.

A világosságot a szomjas ablakpillák
visszhangozzák, mint zsoltárt a kálvinisták.

 Színeket kerget a lepke-délután.
Lefejti héját az alma ebéd után.

A keresztbe vágott úttesten
autó szalad át egy baba-testen.

Búgó számok, döngicsélő nevek.
Repdeső papírpénzeket ugatnak a szelek.

Valakit felemel a légvonat,
szája várja csókomat.

Elektromos csodálkozás, égnek álló haj.
A lépcsőház falán elvakart baj.

Földrészek egymástól irtóznak,
a repedések ide-oda kacskaringóznak.

Nyújtózkodó acélsodrony,
a lift szuszog, mint egy gőzmozdony.

Csak egy percet, csak egy napot még!
– mormolja a hazatérő csaknem halottként.