Közönyös számlapok,
kör kör után járó mutatók.
Tárt ablakok, nyerítő lóerők,
éhező fényevők.
Citerázó fák, kéregető ágak.
Tekerő ülőkéken hájak.
Három lábra álló kutya,
s mellé pórázon egy atya.
Szitkokat szóró hirdetőoszlopok.
Tövükben haldokló virágok.
Vállon veregető szomorúság,
a támadók ellen husáng.
Féldecivel tompított tekintet
a józanság bíz utolsót intett.
Pest és Buda egymást nézegetik
a hidak a távolságot méregetik.
Szuvas sörszag, tupírozott sóhaj,
sok a fülekbe súgott szó alj.
Éttermek, muzsikáló kések.
Sírásba áriázó nevetések.
Luftballonok emelkednek,
pukkadoznak mérgükben,
nekik már befellegzett.
Száz éves házak, de kihasznált
erkélyeiket mégis délcegen tartják.
A világosságot a szomjas ablakpillák
visszhangozzák, mint zsoltárt a kálvinisták.
Színeket kerget a lepke-délután.
Lefejti héját az alma ebéd után.
A keresztbe vágott úttesten
autó szalad át egy baba-testen.
Búgó számok, döngicsélő nevek.
Repdeső papírpénzeket ugatnak a szelek.
Valakit felemel a légvonat,
szája várja csókomat.
Elektromos csodálkozás, égnek álló haj.
A lépcsőház falán elvakart baj.
Földrészek egymástól irtóznak,
a repedések ide-oda kacskaringóznak.
Nyújtózkodó acélsodrony,
a lift szuszog, mint egy gőzmozdony.
Csak egy percet, csak egy napot még!
– mormolja a hazatérő csaknem halottként.