Kitárult eléd rongyokba burkolt szívünk,
A diadalmas hangok nagyot kiáltottak, a
Teremtő vigasza szólt, és szégyellt sorsunk szakadt ki
Hegedűd állad alá vett virtuóz játékából.
Yehudin Menuhin tanítványaként, szivárvány csúcsán

Hódítottad meg a világot, de idegen
Országok helyett zenéddel inkább hazátlan,
Rajongó, fekete szemű népünket ölelted magadhoz.
Varázsló vonód kacaja messze űzte putris gondjainkat.
Áradó panaszos dalod könnyeket fakasztott,
Távol az eleven jelentől muzsikád hibátlan üteme pezsdített.
Halk léptekkel, két hang közti résben, az eget lesve,

Lassan elhagytuk a didergő nappalt.
A vándorló csillagok útját követtük. Hunyorgó
Jövőnket áradó zenéd csodája ébresztgette,
Orkán, heves szenvedély húzta a húrokat, s mi
Sóváran hallgattuk karcsú hangszered kavargó énekét.

Scroll to top