Most kel fel
a „nagyságos fejedelem”,
nincs más dolgom, mint megtalálni
az összeáramlás és a sugárzás eredetét,
elmerülni
„egy hosszú nap évszázadában”,

a feltámadás folytonosságában,
belélegezni
a friss éltetőt,
és ujjongni mindennek,
ami újra gyermekké ringat.
Kezembe baráti kéz fonódik,
a rajongott költő kötetét lapozgatom,
hogy álmodhassak
„zöldes éjt, kék-sárga hajnalt,”
és a termékeny titok,
a képzelet végtelenje
ragadhasson magával,
hogy száz és ezer szemmel
kutathassam
az elmosódó tárgyakban
az isteni rejtelem jeleit.

Megjegyzés:
Áttűnések kötetemben jelent meg ez a versem és máris javítanom kellett rajta. Elhagytam a kicsit közhelyesre sikerült bevezető sorokat. Úgy tettem, mint a hajdani szerzőim cikkeivel. A közlésre szánt kéziratok bevezető oldalai majdnem mindig feleslegesnek bizonyultak, és ki kellett azokat húznom. Mikor a költő nekifog verse írásához gyakran ír le ő is olyan bevezető sorokat, amire valójában nincs szükség. Így jártam én is. Lászlóffy Csaba gondolatát kölcsönözve: ha nem zárnak hermetikusan az ablakok, a résen, egy gyanútlan széljárás, könnyen befújja a szoba légterébe az elkoptatott képeket, szavakat. Igaz a légmentesen kizárt külvilág meg könnyen szüli a költői túlzásokat, amit megint csak kerülni kell.