Verseim

Résnyire nyitott szemem követi,
ahogy a végtelen üzenetét hozva
egy bátor sugár átfut szobám egén,
mintha szaglászna valami után
kíváncsian szekrényem alá les.

Jajgató fények
hintáznak a hullámokon,
a tenger tesz bosszúesküt,
fehér óriások hajolnak föléjük,
a villanásokat
pokolgépek döreje követi,
s a part nyomtalanul tűnik el
a gyors sötétben.

A túlvilág hangjai ébresztgetnek,
képek képekre váltanak,

levegőtorony tetején,
néma nyáj bárányai közt lebegek,
mosolygó színek festődnek fölém,
a Föld dobogása hajtja vérem,
a csillagközi tér tisztaságán át
galaktikus távolságokba látok.

Tiszta hangodon életre kelnek a hasonlatok, lüktetnek
A szópillanatok, az álmok szárnyán szőtt képek simogatnak.
Kibontott gondolat tüzet vet, és hallani a fű hogyan nő1,
Átmos a messzeség, átkarol a Teremtő. Kilépünk a mából, s
Csapdosó jelenünket hunyt szemmel a foghatatlan éjbe zárjuk.

Szünet nélkül gyötörnek
a reklámok kígyósziszegései,
az alvilág dalát zengve űznek
a kéretlen levelek.
Talpig vértben támadnak rám.
Nyargalnak felém a szuronyos üzenetek.
Betemet az ismerős nevek
mögé bujtatott áruk ármádiája.