Megjelent: 1784. jan. 1-én  a Magyar Hirmondóban

...halljad, mit kivánok,
S ne pukkadj;csak tréfa.

A prokátoroknak
Semmi pereket;
Az orvosoknak
Semmi beteget;
Temetőn állóknak
semmi ásatót;
Szomjú kántoroknak
Semmi búcsúztatót.

Kényöken hízóknak
Sovány abrakot;
A kockásonak
Mindig csak vakot;
Az iszákosoknak
Csak vizeskorsót;
A morgó banyáknak
Egyszer már koporsót.

Embermegszóllóknak
Megnémult nyelvet;
A kajánoknak
Megvakult szemet;
A fösvény dúsoknak
Szorult inséget…
Hamis kalmároknak
Mindig veszteséget.

Az árendásoknak
Vagy amint híják,
A vérszopóknak,
Mert azt is szíják,
Átkozom földjökre
Ragyát s jégesőt,
Dögöt göbölyökre,
És meddő esztendőt.

De csak mind magoknak,
Hogy kedvök múljék.
S becsit jószágnak
Fellyebb ne verjék,
Kotyavetyés árat
Meg ne nagyitsák:
Az Ur földjét, várát,
Többé ne pusztitsák.

Gyülöltem sereggel
De mit veszödöm?
Itt még öklökkel
Jól megverödöm.
Jobb lesz, tovább megyek
A jámborokhoz,
Innét általkelek
A kegyesb urakhoz.

Ezeknek mit mondjak?
Számát nem látom;
Hogy bátran járjak,
Egy útját tudom:
Kivánok szivemből,
Annyi ezer jót,
Annyit én lelkemből,
Éspedig állandót,

Amennyit hazudnak
Az újságírók:
Smennyit álmodnak
A verskoholók:
Mi sok kevélykedik
Kölcsön ruhában;
Mi sok hízelkedik
A nagy udvarokban.

Révai Miklós: Új esztendőre való