De jó nekünk,
      de jó nekünk
a hegyre futtában megyünk,
talpunk alatt a föld dorombol,
fejünk fölött hulló madártoll,
    de jó nekünk,
    de jó nekünk,
    felhőtlenül
    szerethetünk.

A mérleghinta összeköt,
hintázunk fent és lent között,
egyszer te lendülsz, máskor én,
a Fennvalótól jönremény,
a lentiektől jön vigasz,
mindkettő bársonylón igaz.
    Mert jó nekünk
    s így jó nekünk,
    reménykedünk,
hogy évekig még így megyünk,
kezünkben megpihen kezünk,
lábunkban feszül még izom,
távol kerül ármány, iszony,
akit kerestem, íme te vagy
kék szellő, zöld víz, huncut patak,
kavalkádból kivont idegszál.
tél ellen óvó pajzs, tüzes nyár,
    íme, te vagy,
    íme te vagy,
    mutasd magad,
    mutassalak:
parázson járt, de talpa ép,
Buddha lánya: a lelke ég,
foglalkozása szeretet,
orvos, de ártatlan gyerek,
számítás, érdek nem köti,
virág kelyhét becézgeti,
Moldvában élt, ott gyógyított,
anyák, romák, vajákosok
suttogták róla: testbe lát,
sort állva várták mosolyát,
a román orvos hallgatott,
beteg nélkül unatkozott,
sújtotta szégyen, harag és
értelmetlen semmittevés,
-- a Rend a rejtélyt nem tűri,
kivár, maga alá gyűri.

Ó, mennyi botlás van mögöttünk,
ütésnyomok, zöld-lila foltok,
a két külön seb egybeforrott,
varasodott rá új minőség,
nem metszi fagy, nem marja hőség,
    a döccenések dombjain,
    a billenések fövenyén
mosolyogtunk csak, sőt nevettünk,
páros szivárvány lehetünk,
zúduló fényben fürdik arca,
derűje, párálló bizalma:
    rám bízhatod
    a sorsodat,
    rád bízhatom
    a sorsomat.

Scroll to top