-
Részletek
-
Írta: Tompa László
-
Kategória: Mások versei
Dobpergés, kürtjel, harsány és rekedt
Vezéri szavak, lázas tömegek.
S menetelés - jaj, nincs ellene szer:
Már-már az egész világ menetel.
Ez jobbra, az meg balra, s aszerint
Minden egyesen olyan csapat-ing,
Vörös ing, barna, kék s többféle más -
Csak a fehér már szinte lázadás.
Mikor mindenki farkasként üvölt,
A báránynak rossz hely megint a föld.
Ma gyűlölik a szelídség szavát --
Bölcs bírálattal hallgass, - meg ne járd!
Az ember ma vagy tömeg, vagy „vezér” -
Más nem lehetsz, vagy léted kész veszély.
Plakátok közlik a parancsokat:
Gyűlölni kit kell, s hinni mit szabad.
Én elfordulok ezektől, s megyek
Kifelé, hol nem utcakő a gyep.
S elmenetelek, mezőn át, magam -
Menetelést nem látva, boldogan.
S megcsodálom, hogy (amint látható)
Itt mennyi virág fehér lázadó.
Megörvendeztet: fényt hogy ont a nap.
De gyűlöletre parancsot nem ad.
A nagy ég alatt így bolyongok el,
Míg madár surran, víz csobog közel.
S dúdolgatom a béke énekét,
Melyet egy jobb kor megbocsát, s megért.
1937, szeptember