Ó, virrasztások évszaka!
Vastagon fog a tinta, zordul.
A rozsdalevű éjszaka már hatkor a kertekre csordul.
Reves fák nyirka folydogál,
s te arra gondolsz: mennyi éved van hátra még?
Jaj meg-megáll a láb, mert fél, hogy sírba téved.

Mondd, kissé mártottál-e már hófehér cukrot barna lébe,
egy feketekávés pohár keserű, nyirkos éjjelébe?
S figyelted-e: a sűrű lé mily biztosan, mily sunyi-resten
szivárog, kúszik fölfelé a kristálytiszta kockatestben?

Így szívódik az éjszaka beléd is, fölfelé eredve,
az éjszaka, a sír szaga minden rostodba és eredbe,
mígnem egy lucskos, barna esten az olvadásig itat át,
hogy édesítsd valamely isten sötét, keserű italát.

Scroll to top