Mint örvény, szív az együtt, olyan édes,
úgy csábít és úgy ringat, zaklatott
éjek után és gyötrelmes napok
munkája közben és mikor a kétes
remény meghozza, oly jó a beszédes
kis jel messziről: „Várlak”, „Itt vagyok”,

s „Szeretsz?”, „Szeretlek!”, s a halk mosolyok
s a kézfogás, a mindig többre éhes,
s az összebúvás, s aztán, ha lehet,
az első csók, s a többi, s a szívek
csöndje, melyben a hazaérkezett
lélek megpihen s mindig közelebb
simul, és végül az észre se vett
álom, mely ébren egymásba temet.

Scroll to top