Vászon. Homály. Rikoltó hirdetések.
Muzsika. Híradó. A film pereg.
Lóverseny. Autók. Pisze flapperek.
Gengszter. Detektív. A lyoni érsek.

New-yorki árvaház, ezer gyerek.
Az angol flotta. Chaplin: bölcs csavargó.
Mélyhangú, álomszőke Greta Garbo.
Hold. Víz ezüstje. Hervadó berek.

Micky egér. És hűvös mese-szőnyeg,
Mely úttalan útján a levegőnek
Bagdad fölé röpíti utasát.

Könny. Kacagás. Mint happy-end, a Végzet.
Egy centiméter igazi költészet
És háromezer méter butaság.

Megjegyzés: 
A ma már mindenki által
ismert  „mozi”
szó kitalálója Heltai Jenő volt.
Kezdetben a filmeket vetítő helyiségeket,
a kinematográfia szóból „kini”-nek
becézte a magyar közönség.
A mozi kifejezés először
Heltai Jenő Bernáth című színdarabjának
Dal a moziról kupléjában hangzott fel,
és lett hamarosan a filmeket vetítő termek
megnevezésére széles körben használt kifejezés.
Heltai Jenőnek nemcsak a mozi szó
megalkotásában, hanem
a hazai filmgyártás
születésében is jelentős szerepe volt,
nagyapámmal Oláh Dezsővel együtt
irányították az I. világháború után
alapított
művészi értékű,
az akoriban forgatott filmek közül kiemelkedő
alkotásokat létrehozó,
Astra filmgyárat.

DAL A MOZIRÓL

Berta egy szép nyári estén
A körúton mendegélt,
Arra jő egy fess legényke
S hencegőn melléje lép,
Szól a lányhoz:”Szép kisasszony,
Tartson velem, ha lehet,
Jöjjön egy projektorgráfba
nézni mozgóképeket”

S mert a Berta, s mert a Berta nagy liba,
Hát elment a mozi-mozi-moziba.

Együtt ültek a sötétben
Berta és az ifjú úr,
Míg a vásznon kergetőzött
Japán, angol, muszka, búr,
Körutazást, vonatrablást
S tudj' az ég, mit láttak itt,
S nem csupán a képek, ők is
Mozgolódtak egy kicsit.
És elcsattant és elcsattant mutyiba
Most egy csók a mozi-mozi-moziba.

Folytatása volt a csóknak,
Mert követte még nem egy,
Sőt követte más egyéb is,
Végre az már egyre megy.
Végül Berta bús lett,
És szemébe' könyű rezg,
Észrevette, hogy gyanúsan
Gömbö-gömbölyödni kezd!
Így van az, ha, így van az, ha egy liba
Sokat jár a mozi-mozi-moziba.