Csak közelről ne! – Lelkem,
máris mi maradt?
Üldözd a tegnapi, holnapi
sugarakat,
különben örök panasz leszel,
hogy véres zsebelés a világ
az egyik fele és a másik
vértelen hiúság.

Csak az igazat ne! – Egyenként,
az agyakban, talán még lehet;
de ami belőle piacra lép,
mind érdekképviselet.
Mindennél jobb már a feledés
s bölcsebb a jóakarat,
ami itt vagy ott számunkra még
véletlen akad.
Csak semmi hit! – Az észnél
mi nagyobb csoda?
távolibb túlvilág? gyönyörűbb
s félelmesebb babona?
Csak semmi ész! – A hitnek
minden hatalma
szűküljön össze, mint a világ,
magadra.
Csak hazudni! csak messziről!
Csapd be magad, ahogy tudod!
Szavaidat is értse úgy
mindenki, ahogy neki jobb.
Csak azt mondom, amit életem
meséje mond;
barátom, itt menekülni kell:
légy hát bolond!
Akkor bírod még. Menekülj,
mindegy, hová:
álmodd magad a jövendő
szárnya alá.
A többi? Szerencse! Az árnyék
már a szívedig ért.
Légy hát bolond, de
tudd, hogy miért.
Bolondok
Menjetek máshoz vigaszért!
Paphoz! Nőhöz! Akárhova!
Aki itt még örülni tud,
hazug, gonosz vagy ostoba.
Nektek öngyilkosság, ami
nekem céltalan nyugalom:
mindent tudok és tűrök és
unatkozom.
Hogy más is voltam, nem segít,
hogy más is leszek, nem vigasz;
hogy tisztább voltam, tévedés,
hogy tisztább vagyok, az is az.
Nekem minden egyforma már,
s hogy az élet, hogy múlik el,
a másé vagy a magamé,
nem érdekel.
Magányom koronás ura,
mint minden féreg, vagyok én;
nem több, mint amit megeszek,
az állat, vagy a rab növény.
Király vagyok, alázatos,
ki díszeit és rongyait
becsülni vagy szégyellni nem
méltóztatik.
Világ szíve, Nap, vén bolond,
mindennek te vagy az oka!
Te szültél! te mozgatsz ma is
mindent buzgón ide-oda!
Elnézem kis játékaid
és azt mondom: Jó lesz, ha már
társad, az a másik bolond,
bennem megáll.