Mások versei

Elküldte szolgáját, Mózest
és Áront, akit kiválasztott.”
(105. zsoltár)
Ez hát a célba vett tér, ez hát a vég?
Ezért tétettél engemet, ezekért a keserű
szavakért,
Ezért küldtél el engem, ezekért a
véremmel festett jegyekért
Oda, hol kétféle ág sodortatik eggyé,
kétféle forrás,

Bővebben: Apokrif ének

 1

Most már elég, ne szépítgesd, te gyáva,
nem szégyen ez, vallj - úgyis vége van -
boldog akartál lenni és hiába,
hát légy mi vagy: végkép boldogtalan.

Bővebben: SZÁMADÁS

A holdat nézd, fölült a háztetőre,
S arany testét szikrázó gombolyagba
Görbítve, mint bizarr kandúr, olyan ma,
Vén, kéjes, égi állat, éjek őre, -
Fáradt szegény, pihenni volna kedve:
Érzed? most rád néz, s elszántan, vakon
Hozzád vetné magát az ablakon,
S szelíd térdedhez kúszna törleszkedve.

Tóth Árpád, a halk szavú költő » Múlt-kor történelmi magazin » Hírek

Bővebben: ESTI ÉNEK

I.

Lángvörös napsugarak fényvarázsa
tartja a hátad, izmaid megrebbenti
az alkony, így álmodlak vakító
férfitest modellnek a láthatatlan
festő műhelyébe.