Mások versei

Hogy jöttem lefelé egykedvű, vén vizeknek
Folyásán, vontatóim már nem jöttek velem:
Lármás rézbőrű raj közt céltáblául sziszegtek
Bepingált cölöpökhöz nyilazva meztelen.

Képtalálat a következőre: „Rimbaud kép”

Bővebben: A részeg hajó

Én téged elpöröllek égtől és földtől, nem menekszel,
mert a vadon volt bölcsőm, és koporsóm is az lesz egyszer,
mert úgy járok a földön – csak félig földet érve,
mert téged senki így nem font még énekébe.

Bővebben: Én téged elpöröllek

Mindig ugyanaz, boldogtalan ébredésem,
a létezés, akár a fogfájás, de meghalni mégsem,
visszatartanám, mint a lélegzetet,
ezt a célja vesztett, kiürült életet,
de hát minek?
Rékasy Ildikó

Bővebben: De hát minek?

1.
a fahíd, amerre tart, arra rothadnak a döglött halak
az esőt az ezüstszín tavak feketére festik

a kő elmállik, hogy megragadják a gyökerek
gyökerét a repkénnyel húsba döfött gyűlöletnek

eső-hangot kiköpve a nyár mint penész ette prém
madárcsicsergés esik éhező csapdájába a fülnek

Bővebben: A zeneszerző tornya

Bőrömben férgek miriádjai

laknak, mozognak. Ki rakta belém,

ki rakta rám e külön életek

viszkető őrületét? Jaj, miért

dolgozom, mért járom a végtelent,

Bővebben: A föld panasza
Scroll to top