Versek

Új neve mellé, elunva a kátyút,
ünneplés nélkül, hétköznapi módon,
új díszkövet kap a Téboly sugárút.

Egyezerhétszáznyolcvankilenc óta
koptatta csizma, koppanó cipellő,
vértócsában a rizsporos paróka.

Bővebben: TÉBOLY SUGÁRÚT

A szűk, földalatti folyosó végén
egy imbolygó alak
közeleg felém.
Felismerem, Cassius az.
- Mi a jelszó? - kérdez rám
ölni kész gyönyörrel.
- Jupiter – ordítom rémülten lepelarcába.
- Akkor halj meg a nevében – üvölti.
S pengéje széttárt karjaim közt tör
véremnek utat1.

Bővebben: CALIGULA

Az Úr nem ment el, itt maradt.
Őbelőle táplálkozunk.
Óh különös, szent, nagy titok!
Az Istent esszük, mint az ős

törzsek borzongó lagzikon 
ették-itták királyaik
húsát-vérét, hogy óriás
halott királyok ereje

szállna mellükbe - de a mi
királyunk, Krisztus, nem halott!
A mi királyunk eleven!
A gyenge bárány nem totem.

Bővebben: Eucharistia

Ami volt, egyre tart.
Újabb és újabb
rögeszme támad.
Kinek
talpa hazát
már régen nem tapos,
most a zöldet húzza fel
vörös helyett, hogy
az lengjen ezentúl
fejünk felett.


Bővebben: A türelmetlen

Ó, virrasztások évszaka!
Vastagon fog a tinta, zordul.
A rozsdalevű éjszaka már hatkor a kertekre csordul.
Reves fák nyirka folydogál,
s te arra gondolsz: mennyi éved van hátra még?
Jaj meg-megáll a láb, mert fél, hogy sírba téved.

Bővebben: A sötétség verse

Alkategóriák

Scroll to top