Versek

Orpheusz lantjának nyugtalan hangja
az éj függönyében
száll, száll a semmibe,
Eurydiké tűnő alakja,
kinek virágzó éveit elorozta
a vipera mérge,
szenvedéssé szervül.

Orpheusz (mitológia) – Wikipédia

Bővebben: Orpheusz

Kihalt utcák romjai közt járok.
Ott, ahol az Idő megállította önmagát.

Állig begombolkozva vár
a
mozdulatlan, a világ.

Miatyánk, aki a mennyekben vagy,
adj nekünk menedéket!

Ima – Wikipédia

Bővebben: Miatyánk a térben

Oláh Tamásnak, Radnótira emlékezve

Magasan leng a kalózlobogó
az üres színpad közepén.
Nézz körül! Kell még színház ide?
Színész – akár csak egy is – kell ide?
Hamlet szavát is elrabolja,
sósavba, háborúba, járványba fojtja és
tajtékzik: csapnivaló főhős
a végszavát vesztő, ripacs valóság.

Bővebben: MAGASAN LENG A KALÓZLOBOGÓ

Alkonyomban magamat keresem
minden tárgyban, régi képben,
mind búcsúzón bólogat felém.
Fényes lapok futnak idegeimen át,
rémek és csodák villannak elém.

Bővebben: Alkonyomban

Madách Imre emlékének

Lobogó folyamok zuhannak az éjszakába.
Jöttem: a végzet bélyege homlokomon;
roncsok s hullák hínára ölelte-karolta a lábam
s hajamba tapadt a korom.

Bővebben: Isten

Alkategóriák

Scroll to top