Versek



„Mily gyönyörű a szenvedés!
A lemondás milyen hatalmas!”
– Meg fogod únni, s leszel aljas;
a mi erényünk itt kevés.

Mit, szépség?! Háború jön ujra,
háború mindig: tenni kell!
Egy perc, és áruló leszel,
vagy az se, csak egy buta hulla.

Már itt a szörnyeteg. Utálod?
Vele vagy ellene! Magányod
barlangját kard kutatja át.

Lemondás? Nincs! Az üldöző
nem mond le rólad! s a jövő
azé lesz, aki bestiább.

Görbült hát,
pedálokon
inas lábak,
a hajlított
kormányt
fehérlő ujjak
fogják,
ezüst csíkok
a csúcsos
ércfejen,
pergő
küllők,
egybefolyt
karikák
részeg
zenéje zúg,


Hazugság
szülte
méreg,
mint
garázda
vendég
vett
fészket,
fullasztó
füstjét
küldi
fölénk,
gyűlölet
adta bűn
teli torokkal
fújtatója
a tűzvésznek,
bűn
keltette
erőszak
élősdi
haraggal
ártatlant
koncoltat...


 

 

 

 

 

 


Az erjedő anyag lüktet, burjánzik,
tenyészik, önmagát megerősítve
szilárdul bennem, valósággal
elevenen kövesedek.
A sziklafogak tövében
lepedék szégyenfoltjai virítanak.
Nem jó, ha a fog hegyén ott marad
egy-egy szó-rög, dühös csikorgás.

A welsi bárdok

Edward király, angol király
   Léptet fakó lován:
Hadd látom, úgymond, mennyit ér
   A velszi tartomány.

Alkategóriák